Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,119 $

Hollik István: még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér

Hollik István hivatalosan is bejelentette, még idén várható minimálbér-emelés.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Gazdaság

Borbély Fanni

Szerkesztő

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán jelentette be, hogy még az idei évben 15 százalékkal emelkedik a minimálbér. noha Hollik bejegyzésében nem tért ki a bérminimumra, úgy tudni, 10 százalékkal fog emelkedni még decemberben.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, hónapok óta folytak az egyeztetések a minimálbér-emelés kapcsán, s úgy tűnik, sikerült megállapodásra jutni a kérdésben. Soron kívül Hamarosan kapható lesz Azahriah és a Tisza cipő limitált kollekciója

Mint ismert, korábban a munkaadók kisebb, a munkavállalók pedig nagyobb emelést szerettek volna, továbbá szó esett egy esetleges harmadik elemről is, egy 100 ezer forintos egyszeri, adható bérkompenzációról, ám ezt a kormány nem támogatta, így előrehozták a minimálbér-emelést decemberre.

Mindez pedig azt jelenti, hogy

  • a minimálbér 15 százalékkal növekszik, így teljes összege bruttó 232 000 forintról 266 800 forintra emelkedik: a kedvezmények nélkül számolt nettó összege 154 300 forintról 177 500 forintra nő;
  • míg a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedik, összege bruttó 296 400 forintról 326 040 forintra, nettó 197 100 forintról 216 800 forintra növekszik.

Deutsch Tamás sem hiányzik majd a köztévés EP-vitáról

A közelgő EP-választások kapcsán vitát szervez a köztévé, amelyen több párt EP-listavezetője is részt vesz.

Rekordszámú alkalmazást blokkolt a Google a Play Áruházban

2024-ben új szabályokat vezetett be a biztonsági kezdeményezése részeként a Google, amelyek értelmében jelentősen megnőtt az elutasított alkalmazások száma.