Hiába a masszív ellenállás, Trump nem tesz le Grönland megszerzéséről
Noha Grönland lakói egyértelművé tették, eszük ágában sincs az USA részévé válni, a nemzetközi közösség pedig elítélte Trump terveit, az amerikai elnök nem hajlandó lemondani terveiről.
Az Egyesült Államok komolyan fontolgatja Grönland megszerzését, és ezt Donald Trump amerikai elnök is egyértelművé tette. Az amerikai külügyminiszter szerint a sziget feletti ellenőrzés megszerzése „stratégiai és gazdasági érdek” – számolt be a fejleményekről Marco Rubio egy televíziós interjúban.
Trump január elején „elengedhetetlen szükségszerűségnek” nevezte Grönland megszerzését, s kijelentette, az Egyesült Államok számára kiemelt jelentőségű, hogy biztosítsa az északi-sarkvidéki régió feletti ellenőrzést. Rubio szerint az elnök megvásárolná a szigetet, de egy korábbi nyilatkozatában nem zárta ki a katonai beavatkozás lehetőségét sem, hogy nyomást gyakoroljon a tárgyalások során.
„Ez nem tréfa, itt nemcsak egy darab földről van szó” – hangsúlyozta a politikus, kiemelve, hogy Grönland kulcsfontosságú lesz a hajózási útvonalak és a globális stratégiai érdekek szempontjából.
Rubio hozzátette, az Egyesült Államoknak képessé kell válnia a térség védelmére, s arra is figyelmeztetett, hogy Washington legnagyobb geopolitikai riválisa, Kína szintén növelheti jelenlétét az Északi-sarkvidéken.
NE HAGYD KI
Amikor arról kérdezték, hogy Grönland az Egyesült Államok része lesz-e a következő négy évben, a Reuters szerint a külügyminiszter úgy válaszolt:
„Nyilvánvaló, hogy ez az elnök számára elsődleges prioritás, és ezt világossá is tette. Egyelőre nem tartunk ott, hogy a taktikai lépésekről beszéljünk, de annyi biztos, hogy az amerikai érdekek az Északi-sarkvidéken hamarosan erősebb védelmet élveznek majd”
Ezzel szemben Múte Egede grönlandi miniszterelnök korábban többször is hangsúlyozta a sziget függetlenségét, leszögezve, hogy Grönland nem eladó, és a helyi lakosság kezében van a döntés saját jövőjükről. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szintén kiállt amellett, hogy Grönland sorsáról kizárólag a helyiek határozhatnak.