Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,37 Ft
Euró
401,49 Ft
Font
479,63 Ft
Bitcoin
62,187 $

Saját költségén szállítaná el a hegyvidéki turulszobrot a MIÉP

Emellett még „megváltási díjat” is fizetnének érte.

...svg content...Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Belpolitika
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint arról már beszámoltunk, Kovács Gergely, a XII. kerület megválasztott polgármestere korábban a Turul-szobrot illetően úgy fogalmazott, nem tartozik a kerület 10 legfontosabb problémája közé. Hozzáfűzte: azt gondolja, hogy egy kardot tartó turul, a javarészt zsidó áldozatok emlékére nem túl megfelelő. „A történetét aki ismeri, az tudja, hogy milyen szörnyű. És a helyszín szintén elég problematikus” – magyarázta. Hangsúlyozta, beszélni fognak hozzáértőkkel, szakértőkkel, történészekkel, és meg fogják kérdezni a lakosság véleményét.

„Mi így szeretnénk irányítani ezt az önkormányzatot. Ennek lesz egy vége, akkor fogom tudni megmondani, hogy mi kerül a helyére” – emelte ki. Majd megjegyezte, miszerint tudja, hogy nem lehet teljes konszenzus egy ilyen ügyben, főleg, ha elviszik onnan a szobrot. Meglátása szerint Tatabánya megfelelő hely lenne, „mert akkor lehetne gyereke az ottani nagyobb turulmadárnak”. Végül az is szóba került, Toroczkai László „megfenyegette”, hogy a Mi Hazánkkal találja magát szembe, ha hozzányúl a szoborhoz. Erről Kovács Gergely azt mondta, kerületi ügyekben őt a szakmai vélemény és a lakosság véleménye érdekli, Toroczkai Lászlóé nem. Soron kívül Fotókon Magyar Péter tüntetése Óbudáról, a közmédia épülete előtt

Most pedig a HVG arról ír, hogy a MIÉP levélben kereste meg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét a XII. kerületi Turul-szobor ügyében. „Mivel párttörténetünk rendezvényeink fő megemlékezési helyéről van szó, azzal a kérelemmel szeretnénk fordulni az Ön által októbertől vezetett helyi önkormányzati képviselőtestülethez, hogy tegye a MIÉP számára lehetővé saját költségünkön az emlékmű elbontását és elszállítását” – írták Kovács Gergelynek, aki a levelet meg is osztotta a Facebookon. Szerinte eddig „nagyjából 6 millió érdekes ötlet jött az elmúlt hónapokban, azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a kerületi turullal”.

A polgármester kiemelte, eddig ez a kedvence. Az ajánlat szerint a bontási és szállítási költségeken túl a kerület képviselőtestülete által megállapított „méltányos és reális összegű megváltási díjat” is hajlandó lenne kifizetni a szoborért a MIÉP. A témában a lap még hozzáfűzte: a Csurka István által alapított radikális szélsőjobbos Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) már 2021-ben jogerősen megszűnt, pár hónappal később viszont a bíróság bejegyzett egy újabb azonos nevű szervezetet, de ez jogilag nem tekinthető a megszűnt párt utódjának.

Ha őszi utazás, akkor OTP! Nagyot spórolhatunk, ha OTP-s kártyát használunk

Aki most tervez őszi utazást, annak nagyon hasznos lehet az OTP ajánlata.