Házkutatást tartottak a rendőrök Delhusa Gjonnál
Lapértesülés szerint kivonultak a rendőrök a zenészhez.
Mint azt már megírtuk, korábban Újbuda LMP-s alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté hívta fel a figyelmet arra, hogy szerinte Delhusa Gjon rendszeresen parkol szabálytalanul, hol járdákat foglalva el, hol zöldterületre állva.
Az alpolgármester bejelentést is tett, és az egyik ilyen eset során maga is szembesítette az énekest, aki ekkor egy „rendőri igazolványt” mutatott fel. Később kiderült, hogy az igazolvány valójában egy régi támogatást igazoló dokumentum volt, mely már rég lejárt.
A zenész akkor úgy nyilatkozott, hogy kifizette a bírságot. A tilosban parkolós incidens decemberben is megismétlődött, a jármű legalább fél órán keresztül tilosban állt. Az utóbb említett esetre Delhusa is reagált, erről itt írtunk.
Most pedig a Blikk arról ír, értesüléseik szerint kivonultak a rendőrök a zenészhez, és azt a két igazolványt keresték, amelynek segítségével korábban a szabálytalan parkolás miatti bírságot akarta megúszni.
Az ügyben egyébként a rendőrség hamis közokirat készítésével vagy közokirat tartalmának meghamisításával elkövetett közokirat-hamisítása bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást. A zenészt csütörtökön hallgatták meg a rendőrségen – jegyzik meg a cikkben.