A magyar köztársasági elnök sokat van úton, többek között az amerikai-mexikói határra is ellátogatott.
A BKK egy egészen remek és figyelemfelkeltő kezdeményezést indított, amire nagyon sokan kaphatják fel a fejüket. A kezdeményezés mögött egy igen fontos ok áll.
Szentkirály Alexandra kormányszóvivő a mai Kormányinfo során elmondta, megvárják a szakértők válaszát, mielőtt megkezdik az influenza elleni védőoltások tömeges szétosztását, hogy iránymutatásokat adjanak ki erre vonatkozóan.
Póla György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint a szülőknek és az orvosoknak is némi kavarodást okoz a jelenlegi eljárásrend, mivel az tartalmaz némi ellentmondásokat magában és nem is fogalmaz pontosan.
A Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását követően kiderült, hogy a Fradi igazi nagyágyúkat hoz Magyarországra, ám a csapatok nem teljesen ismeretlenek a zöld-fehérek számára.
A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet megerősítette, hogy megemelkedett az áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az étkezési búzának, a tavalyi évhez képest 10 százalékkal, amely tonnánként átlagos 55 200 forintos összeget jelent
Megerősítette a Magyar Kézilabda Szövetség, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott több kerettagjának is pozitív lett a koronavírus-tesztje – olvasható az MKSZ oldalán.
Ahogyan azt már kilátásba helyezték korábban, megnyitották a tavasszal kialakított kiskunhalasi mobil járványkórházat a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére való tekintettel.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elhangzott újságírói kérdések kapcsán több témára is kitért, többek között arra is, hogy jól a Dél-Budai Centrumkórház előkészítésének a terve.
Egy hosszú távú projekt keretein belül felújítják az összes magyarországi MediaMarkt bevásárlóközpontot, így az Access4you közreműködésében teljesen akadálymentes helyszínné válhatnak az üzletek.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatója során elmondta, a mai nap során megkezdődött az oktatási intézményekben a lázmérés, amelynek a 37.8 fokos limitet szabták meg.