A Mezőtúri Rendőrkapitányság négy településén tájékoztatta az érdeklődőket, akik szerződéses határvadászok lehetnek.
Az elmúlt nap folyamán 6 idős, krónikus beteg vesztette életét a koronavírus következtében, miközben a fertőzöttek száma 56-tal emelkedve 3473-nál állt meg.
https://liner.hu/a-nemet-kormany-mentheti-meg-a-lufthansat-a-kiarusitastol/
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint Magyarország GDP-je 2.2 százalékkal nőtt az idei év első negyedévében.
Orbán Viktor a szokásos pénteki beszédét tartotta meg a Kossuth Rádióban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország is ott van azon országok között, melyeknek ingyenesen biztosítja Japán a koronavírus kezelésében eredményesnek tűnő gyógyszereket.
A már elvégzett tesztek adatai ugyanakkor bizakodásra adnak okot, ám mindez nem jelenti azt, hogy a járványveszély elmúlt volna.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón bejelentette, további enyhítéseket eszközölhetnek országszerte.
Ezúttal technológiai megújuláshoz köthető fejlesztésekhez igényelhetnek támogatást a haza mikro-, kis- és középvállalkozások.
A várakozások szerint ma derült volna ki, hogy lazítanak-e a fővárosban és Pest megyében érvényben lévő korlátozásokon, ám a jelek szerint erre még néhány napot biztosan várni kell.
A Fürdőszövetség tájékoztatása szerint jövő nyárig biztosan nem kerülhet sor a korlátozások teljes körű feloldására, vagyis a vendégeknek hosszú távon is alkalmazkodniuk kell majd a kialakult helyzethez.