A Fidesz biztos benne, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével már mindenki a piaci ár szerint tankolna.
A gépek hamarosan beüzemelésre is kerülnek a kijelölt kórházakban.
A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint az utasoknak a korlátozások enyhítése után is kötelező maszkot viselniük a járatokon, a kesztyű viselését pedig csak javasolni tudják.
Hazánkban jelenleg 330 ezer a munkakeresők száma, ami rekord magas értéknek számít a márciusi 281 ezerhez és a tavalyi 155 ezerhez képest.
Hosszú kényszerszünet után szerdától újra várja látogatóit a Budapesti Állatkert, noha korlátozásokra azért továbbra is számítani kell.
Mindez persze csak abban az esetben igaz, ha sikerül elkerülni a koronavírus előzetesen őszre datált második hullámát.
Az ITM közlése szerint a program akár 70 ezer ember újbóli elhelyezkedését is elősegítheti.
Az elmúlt napokhoz képest valamelyest megugrott a koronavírus-járványhoz köthető napi halálesetek száma.
A kormány döntése értelmében mától már a Budapestiekre is érvényesek a korábban vidéken és Pest megyében engedélyezett enyhítések.
Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebookon közzétett videójában jelentette be, hogy sikerült annyira megtörni a járvány tombolását a fővárosban, hogy megkezdhetik fokozatosan feloldani a fővárosra érvényes korlátozásokat is.
Az éjszaka folyamán a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozták a Pest megyére érvényes legújabb intézkedéseket, melyek jelentősen enyhébbek, mint amik eddig voltak érvényben.