A külügyminiszter a FOX Newsnak adott interjújában közölte, hogy alternatíva hiányában Magarország nagy mennyiségű orosz gázt vásárol.
Korábban soha, még csak megközelítőleg sem ilyen magas szám az új fertőzöttek tekintetében, ráadásul egy ember életét is vesztette a vírusfertőzés következtében.
A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában adott interjút, melyben elmondta, hogy "állig felfegyverkezve várjuk a koronavírus-járvány második hullámát".
A szakszervezet szerint sok helyen nem veszik komolyan az óvintézkedéseket, ezért be sem tartják a szabályokat, amelynek súlyos következményei lehetnek, így arra intik a hatóságokat, sokkal keményebben szankcionálják azokat, akik nem tartják be őket.
A tavaszi járványhelyzethez képest több dolog is változott, melyek közül az egyik, hogy az új fertőzések döntő többsége már nem az idős korosztályt érinti.
Jakab Ferenc virológus úgy fogalmazott az ATV Start című műsorában, hogy habár egyelőre a halálos áldozatok a magas fertőzöttségi adatok ellenére nagyon alacsonyak, 4-5 héten belül ez is megemelkedhet jelentősen.
Habár szerdához képest valamelyest kevesebb COVID-19 pácienst regisztráltak hazánkban, így is eléggé lesújtó adatok láttak napvilágot ma reggel.
A tanév kezdete óta mindenki tisztában volt vele, hogy történhetnek hasonló esetek, így a mohácsi gimnázium is az előre meghatározott protokollok szerint járt el.
A Dunaújvárosi jégkorongcsapat után most egy újabb sportegyesületnél ütötte fel fejét a koronavírus-fertőzés.
A tegnapi értékhez képest némi csökkenés tapasztalható, ám így is 301 új igazolt fertőzöttet azonosítottak a hatóságok.
Szijjártó Péter szerint fontos, hogy a járvány második hullámán a lehető legenyhébb forgatókönyv szerint essen át Magyarország.