A mentesítés csak bizonyos esetekben érvényes, ha pedig augusztusban szünetelne az ellátás folyósítása, a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához kell fordulni.
A koronavírus-járvány következtében ismételten megemelkedett Magyarországon az újonnan beazonosított fertőzöttek és a szövődményekben életüket vesztett áldozatok száma.
A Kalocsai Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki még április végén Hartán többször fejbe verte baltájával kutyáját azért, mert megfojtotta a szomszéd tyúkjait.
Nem a legjobb hírek futottak be Magyarország levegő minőségének kapcsán, ami javarészt romlani kezdett.
Célszerű írott formában szerződést kötnünk a home office-ról a november közepén megjelent kormányrendelet szerint – mondta Szűcs László ügyvéd az InfoRádiónak adott nyilatkozatában.
A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szerint lehetséges, hogy sokan döntenek majd úgy, hogy nem akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen.
Igen nagy számban érdeklődnek az ingyenes internetért, amit a koronavírus idején tesznek elérhetővé egy bizonyos réteg számára.
A Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért vezetős biztosa szerint a közeljövőben felül kell vizsgálni az ebrendészeti telepeket, egyúttal az állatvédő szervezeteket előtérbe kell helyezni, és az illegális szaporítók ellen is fel kell lépni.
Az elmúlt 24 óra során is tovább emelkedett az országban újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek, és a vírusfertőzés következtében elhunytak száma.
A Magyar Nemzet a cikkében egy sokkal égetőbb kérdés került elő, miszerint lesz-e egyáltalán kinek online fizetést biztosítani, miután a koronavírus erősen megtépázta a forgalmat.
A 24.hu kegyeleti okokból nem mutatta meg a kórházban készült képeket, ahol a kapott információk szerint túl sok lett a holttest, akiket nem tudnak tárolni.