A szektor több résztvevője is hasonló döntést fontolgat, képtelenek kigazdálkodni ugyanis a megnövekedett rezsiköltségeket.
Egy nagyon szép gesztus a tűzoltóktól, akik szintén mindent megtesznek azért, hogy segítenek tudjanak az SMA-beteg Zsombinak.
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere nem áll le, folytatja a munkát és sorra jelenti be a nagyobbnál nagyobb magyarországi beruházásokat. Hasonlóan tett szerda reggel is, ami egy több mint 25 milliárd forintos üzletet jelent.
Eljött a nap, amikor megnyitja kapuit az ország legnagyobb online állásbörzéje, és az is kiderült, hogy melyek a legkeresettebb szakmák a piacon.
Az elmúlt nap során is tovább emelkedett az országban újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek, és a vírusfertőzés következtében elhunytak száma.
Egyelőre még saccolni is nehéz lenne, hogy hány magyar állampolgár tervezi igénybe venni az oltási lehetőséget a koronavírus ellen. Vannak, akik azonnal beadatnák maguknak a vakcinát, míg mások teljesen elhatárolódnak, addig egyesek inkább várnak, vagy épp nem tudnak dönteni.
Egy hazai drogdíler egy bűnmegelőzési egyesület elnökeként éveken keresztül árulta a Balaton környékén az illegális tudatmódosító szereket.
A Magyar Közút Nonprofit Kft. közleményéből kiderült, hogy az elmúlt napokban két energiaelnyelő modulnak is nekihajtottak autóval, ami azért történhetett, mert a sofőrök nem figyelnek kellő módon a munkaterületek előtt kihelyezett időszakos jelzésekre.
Szerencsés módon az idős asszony túlélte a támadást, azonban csak pillanatokon múlt, hogy nem halállal végződött a nő ámokfutása.
A Ripost egy újabb csalásról számolt be, amikből egyre több lehet a koronavírus miatt, kihasználván az emberek hiszékenységét.
A KSH legújabb elemzéséből egészen érdekes adatokat kaptunk arról, hogy havonta mennyi pénzből gazdálkodik egy átlagos magyar.