Novák Katalin köztársasági elnök nagyon fontos tartja a békét, több alkalommal is hangsúlyozza, mennyire ideje lenne már annak, hogy megszülessen a megállapodása felek között.
Az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) Központi Raktár átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program.
Gerendai Király, a Sziget fesztivál alapítója úgy fogalmazott, egyelőre semmi értelme azzal tervezni, hogy meg lesz tartva a Sziget, mivel a járvány még bőven közbeszólhat, nem véletlenül nem kezdték meg még a jegyelővételt.
A Honvédelem különböző egységei is aktívan kiveszik a részüket a koronavírus elleni védekezésből, így többek között a tűzszerész ezred katonái.
Az országos tisztifőorvos közvetlen a hétfői nagy döntések előtt tisztázott pár fontosabb dolgot a koronavírussal és a számokkal kapcsolatban.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete által végzett tanulmány szerint, a vizsgált közép-európai országok egyikében sem kifejezetten tudatosak az emberek internethasználat tekintetében.
Résen kell lennünk személyi hitel felvételekor, ugyanis egyrészt januártól emelkedhetnek a törlesztőrészletek, másrészt a THM plafonja is csupán december 31-ig van érvényben.
Az elmúlt hetekben a szociális otthonokban végeztek célzott csoportos tesztelést, az eredmények viszont nem túl biztatóak: jelenleg a szociális otthonokban a legmagasabb a koronavírus-fertőzések aránya hazánkban.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa úgy fogalmazott, a koronavírus elleni vakcina ingyenes és önkéntes lesz, amennyiben pedig már kellő mennyiség áll a lakosság rendelkezésére, úgy mindenki megkaphatja az oltóanyagot.
Az M86-os autóúton látták a sertést, a közlekedő kamionosok több képet is készítettek róla.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára úgy fogalmazott, akár napokon belül megérkezhet hazánkba egy kínai oltóanyag dokumentációja.