Emellett sok év után először, nem lesz ledolgozandó munkanap sem szombaton.
A Magyar Honvédségen belül jelenleg nagyjából 300 aktív koronavírus-fertőzött van, közülük ketten szorulnak kórházi ápolásra.
Lehetséges, hogy idén nem kell számolnunk az influenzajárvánnyal, ami sok esetben könnyítené meg az egészségügyben dolgozók munkáját.
A Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész, rendező és humorista, a hagyományos kabaré utolsó magyarországi képviselője 82 éves volt.
Az országos tisztifőorvos egyértelművé tette, hogy semmiképpen nem akarnak változtatni az oltási terven, és egyúttal mindenkit értesíteni fognak, aki regisztrált a vakcinára.
Az operatív törzs ismertette a legutóbbi adatokat, amikből többek között az is kiderül, hogy az elmúlt 24 órában hányan hunytak el a koronavírus következményeként Magyarországon, illetve hány új beteget rögzítettek.
A rendőrség tájékoztatása szerint nagyon hamar felfogták azt a fiatal férfit, aki egy kirabolt és bántalmazott egy fogyatékkal élőt Nagybörzsönyben.
Országos állatvédelmi kerekasztal-beszélgetés sorozatot indított a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Ismét rengeteg COVID-19 fertőzöttet és áldozatot azonosítottak az egészségügyi hatóságok hazánkban, ami tökéletes bizonyítéka annak, hogy a koronavírus-járvány második hullámának intenzitása továbbra sem csillapodott.
A magyar autógyártást is elérte a nemzetközi szinten egyre több helyen fennálló chip-hiány, a kecskeméti Mercedes-gyárban például hiába indul újra a termelés vasárnap, szerdán újból le kell állítaniuk a folyamatokat.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a magyar szakemberek Pekingben egészen közelről ellenőrizhetik a nagyon ígéretes Sinopharm-vakcinát, melyről újabb információkat tudhattunk meg.