Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Az óvodai kisbuszban felejtett kislány ügye: gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt

Az óvodai kisbuszban felejtett kislány ügye: gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt

Kiderült, hogy az ügyben érintett sofőrt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, miután a buszban felejtett kislány életveszélyes állapotba került.

Még a koronavírus-járvány sem árthat a hazai sörpiacnak

Még a koronavírus-járvány sem árthat a hazai sörpiacnak

Számos ország söriparát megviselte az elmúlt időszak, Magyarországon azonban még a költségvetési hozzájárulását is növelni tudta az ágazat.

Hadházy bejelentette, két nap alatt összedobták nekik az emberek a jelentős összeget, amit kért

Hadházy bejelentette, két nap alatt összedobták nekik az emberek a jelentős összeget, amit kért

Hadházy Ákos azt állítja, hogy két nap elegendő volt arra, hogy máris összeálljon az az összeg, ami nyár végéig kitart.

Jegy nélkül szállt fel a vonatra a Keleti pályaudvaron, majd nekiment a kalauznak, akit kórházba vittek

Jegy nélkül szállt fel a vonatra a Keleti pályaudvaron, majd nekiment a kalauznak, akit kórházba vittek

A rendőrség időközben őrizetbe vette a férfit, akiknek felelnie kell az általa elkövetett bűncselekményért.

Fekete-Győr András: „az Orbán-csomag egy történelmi méretű megszorító csomag”

Fekete-Győr András: „az Orbán-csomag egy történelmi méretű megszorító csomag”

A Momentum frakcióvezetője számonkérte a kormány korábbi kijelentéseit.

Karácsony nagy terve: kiterelné Budapestről a rendkívül nagy zaj- és rezgésterheléssel járó nemzetközi tranzit teherforgalmat

Karácsony nagy terve: kiterelné Budapestről a rendkívül nagy zaj- és rezgésterheléssel járó nemzetközi tranzit teherforgalmat

Karácsony Gergely bejelentette, Budapestet elkerülő új vasúti teherforgalom vonal előkészítését kezdeményezik a magyar kormánynál.

Az óvodai kisbuszban felejtett kislány: megszólaltak a szülők, pokoli hőség volt a buszban

Az óvodai kisbuszban felejtett kislány: megszólaltak a szülők, pokoli hőség volt a buszban

Mint ismeretes, a buszban felejtett kislányt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ami miatt rendőrségi eljárást indítottak a hatóságok.

Berágott az EU a magyar kormány tankolási szabályain, a rendszer felfüggesztését kérik

Berágott az EU a magyar kormány tankolási szabályain, a rendszer felfüggesztését kérik

Thierry Breton, az EU ipari vezetője szerdán felszólította a magyar kormányt, hogy függessze fel a külföldi rendszámú járművekkel szembeni diszkriminatív üzemanyagárakat, máskülönben bírósági eljárás indulhat az ügyben.

Levélben mondtak fel a bangladesi ikrek szétválasztását irányító orvosnak

Levélben mondtak fel a bangladesi ikrek szétválasztását irányító orvosnak

Megszüntette Hudák István szerződését a Honvédkórház.

Szijjártó Péter köszönetet mondott a Suzuki Motors egykori elnökének

Szijjártó Péter köszönetet mondott a Suzuki Motors egykori elnökének

Szuzuki Oszamu kiérdemelte a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.