A fiatalkorú több alkalommal is nyilvánosan jelezte a közösségi médiában, hogy szimpatizál azokkal a támadókkal, akik az amerikai iskolai lövöldözéseket követték el, és azt is, hogy várja, hogy maga is fegyvert használhasson. A fiatalt letartóztatták.
Újabb és újabb információk látnak napvilágot a szörnyű tapolcai tragédiáról, amiben fiatalok vesztették életüket.
A két kamasz nem teljesen gondolhatta át, hogy mit csinál, mivel bűncselekményt követtek el, aminek rendőri elfogás lett a vége.
Időközben a szakemberek végeztek a helyszíneléssel Tapolcán, ahol négy ember vesztette életét egy vonattal való ütközés során.
A tavalyi év utolsó és az idei év első napján is rekordokat döntöget a hőmérséklet.
A férfi Kajdacson szúrt, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene, nem sokkal később a rendőrség felkutatta és elfogta.
Egy halálos baleset, ami elkerülhető lehetett volna, és négy ember, akik már soha nem térhetnek haza.
Mint minden évben, idén is voltak olyan súlyos sérülések, amik a szilveszteri szórakozásokhoz voltak köthetőek.
Egy 17 éves fiatalembert életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.
A mentőegységeknek az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt a legnehezebb.
Szilveszteri buli helyett bilincsben várhatja a következő napokat az a férfi, aki egy nyél nélküli fejsze fejével támadta meg a társát.