A Belügyminisztérium hivatalosan is bejelentette.
Téli üzemmódra váltottak a Magyar Közútnál, 31 ezer kilométernyi úton kezdték meg a felkészülést a következő hónapokra.
Az átalányadó tűrhető alternatíva, főleg ha bizonyos bevételi sávba esik a futár fizetése és leginkább főállás mellett csinálja.
Habár hajnalban még ködös időnk lesz, a délelőtt folyamán feloszlik, majd több órás napsütés veszi kezdetét; csapadék pedig nem valószínű.
Borzasztó tettéért a férfit 11 év fegyházra ítélte a bíróság: a férfi többször szexuális cselekményt végeztetett barátja kilencéves fiával.
A külügyminiszter szerint a háború nyomán kialakult energiaválságot csak úgy lehet megoldani hosszabb távon, ha az országok képesek erősek maradni, és arra törekednek, hogy az általuk felhasznált energia jelentős részét maguk állítsák elő.
Az olimpiai bajnok Liu fivérek úgy határoztak, országváltást kezdeményeznek, a hír pedig sokakat meglepetésként ért. Mások azonban, mind például Gyulay Zsolt sokkal inkább csalódottságának adott hangot a döntés kapcsán.
Gyurcsány Ferenc felesége napi szinten jelentkezik, és igyekszik meggyőzni az embereket, hogy a DK a helyes választás számukra.
A Momentum egykori elnöke, aki továbbra is politizál, ezúttal a pedagógus-tüntetések kapcsán szólalt meg, és azt mondta, tartanak a tanároktól, a diákoktól és a szülőktől.
A Fidesz vezető politikusának megvan a véleménye a szankciós intézkedésről, és ezúttal is élesen mondta el, mit gondol.
A Magyar Közlönyben megjelent új szabályozás szerint segítenie kell a járványban elhunytak hozzátartozóit támogató alapítványt.