Kedden az ország délkeleti felét felhők borítják majd, néhol előfordulhat csapadék és erős szél is várható napközben.
Rekordbevételre számít a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A rendőröket riasztották, miután egy 18 éves férfi le akarta vetni magát a hídról.
Legalább 15-20 perces késésekre érdemes készülni a halálos baleset miatt.
Azok, akik tavaly ősszel fix áras szerződéseket kötöttek, nem tudják érvényesíteni a beszállítói árak változását, így az egész szezont veszteséggel zárhatják.
A pénzügyminiszter szerint az idei évre jelentős hatással lesznek a nyugati szankciók, valamint az infláció, erre pedig időben kell felkészülni.
Az egyik rendőr egyszer több alkalommal is fejbe rúgta az egyik magatehetetlen hajléktalant.
A boltlánc tovább bővítette online üzletágát, ezzel a Siófokon, valamint 19 környékbeli településen élők számára válik elérhetővé a kiszállítás.
Csütörtökön még 30 fok alatt maradunk.
A férfi semmit sem bízott a véletlenre, tizenhat körözés volt ellene, most azonban egy időre biztosan marad a helyén.
Több banknál is történtek kamatemelések a héten, a Bank360.hu összefoglalta a legfontosabb módosításokat.