Egy busz is érintett volt abban a balesetben, amiben egy sérültet feszítővágó segítségével szabadítottak ki.
A délutáni tüntetés pedig a státusztörvény és az új teljesítményértékelési rendszer jelenlegi formájának bevezetése ellen irányul.
A tórekordot egy rutinos horgász döntötte meg.
Egy 15 éves lány meglátta a telefonszámot, végül életet mentett a segítség.
Túl sok köszönet nincs a jövő heti előrejelzésben.
Az 51 éves Nagy Julianna április 22-én távozott otthonából, ám azóta sem adott magáról életjelet.
Ennek következtében az adásuk a szombati nap folyamán folyamatosan szakadozott, de sajnos azóta sem változott a helyzet.
Graffiti falat adtak át Óbudán, a Sziget Fesztivál helyszínén.
Szijjártó Péter külügyminiszter erősítette meg, hogy újabb magyarokat sikerült kimenekíteniük a polgárháború sújtotta Szudánból.
A katolikus egyházfő már most köszönetet mondott a magyaroknak látogatása megszervezéséért.
A hétvégi napsütésnek vége, hétfőn ugyanis aligha látjuk majd a napot, ellenben jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk, amit helyenként erős széllökések is kísérhetnek.