A mozgásában korlátozott férfi már nem jutott ki a lángok közül.
Balassagyarmat közelében történt a tragikus baleset, amiben ketten olyan súlyosan megsérültek, hogy már nem lehetett rajtuk segíteni.
Magyarország ezen a listán is előkelő helyet foglal el, és ugyan jelenleg mindenki örül a nyárnak, a kormány már javában a téli szezont figyeli.
Gyorsabban melegszik, mint a mélyebb tavaink.
A díjnyertes fagylalt megálmodója szerint jelenleg a legjobban fogyó hűs édességeik között tartják számon.
Akár tragédiával is végződhetett volna a dolog, ha az egyik munkatárs nem lép közbe.
Az idei nyár kissé megcsúszott, de hétfőtől éreztetni fogja az erejét.
Rövid időn belül két frontális baleset is történt a magyar utakon, legutóbb Budapest XIX. kerületében.
Ketten is életüket vesztették a Balassagyarmat közelében történt tragikus balesetben, már nem lehetett megmenteni őket.
Egy középkorú férfi az áldozat, akit holtan találtak az otthonában, majd előállították az élettársát az ügyben.