A Momentum és a Renew Europe EP-képviselője ezúttal az 520 millió forintos bírság kapcsán szólalt meg a közösségi oldalán.
Ezúttal azokra gondoltak, akik pötyögés helyett szívesebben hívnának fel valakit.
Az ingyenes múzeumbuszok mellett a BKK javasolja, aki szeretné, igénybe veheti a MOL Bubi kerékpárokat is, melyek szinte minden múzeum környékén megtalálhatók.
Az adatok arra adnak következtetni, hogy az év végére elérhető a kormány célja az infláció csökkenésének terén.
Mától kiemelten ellenőrzik az alkoholtartalmú italok értékesítési tilalmának betartását.
Tihanynál és Balatonfenyvesnél 25 fokot mértek a vízhőmérők.
Az említett gép egy gyakorlaton vett részt, a legénység harmadik tagját pedig jelenleg is keresik.
Rövid időn belül ez már a második Kormányinfó lesz, melynek ideje alatt ugyancsak fontos bejelentések várhatóak.
A rendőrség a TEK segítségével fogta el villámgyorsan a két gyanúsított személyt, akiket emberöléssel vádolnak.
Továbbra is vannak, akik szeretnék felvenni a negyedik covid-elleni oltásukat, amire van lehetőség.
A szolgálatba helyezett új autókkal öt év alá csökken a mentőautók átlagéletkora.