A visszahívási kampányban 4878 gépjármű érintett, Magyarországon 269.
A magyar Belügyminisztérium erősítette meg, hogy nincs inzulinhiány Magyarországon.
A 15 éves lány június 13-án reggel tűnt el, azóta nem találtak rá, a rendőrség pedig a lakosság segítségét kéri.
A BMW sofőrje későn vette észre az előtte lekanyarodót.
Egyre több és több fiatal használ bankkártyát, és ez jól látszik az adatokban.
A 21 éves férfi először meglökte, majd egy épület falához szorította a lányt, akinek nyakához kést szorított, s arra akarta kényszeríteni, hogy vetkőzzön le.
A hivatalos tájékoztatás szerint ősztől B kategóriára érvényes jogosítvánnyal is megszerezhető a buszvezetői képesítés.
De arra is fény derült, hogy a háttérben gyártási gondok, piaci megfontolások állnak.
Összesen 22 kijelölt strand várja a fürdőzőket a Dunán, melynek listája bárki számára elérhető, megtekinthető.
Mentők is érkeztek a helyszínre, a forgalom jelenleg csak egy sávon haladhat, a burkolatra pedig üzemanyag került.
Egy pszichológus szerint ez ösztönös cselekedet, a célja pedig a biztonságérzet fokozása.