Hat hónapig tarthat a konzolhiány a Microsoft szerint

not image

Kulcsár Péter

2021. február 2. - 18:30

Az amerikai techóriás legutóbbi bejelentése szerint még legalább fél évet kell rá várni, hogy megoldódjon a világszerte egyre komolyabb problémát jelentő konzolhiány.

Habár a következő generációs játékgépek már novemberben megjelentek a piacon, csak nagyon kevés gamernek adatott meg a lehetőség beszerezni egyet a Series X-ből vagy éppen a PS5-ből.

Problémák tömkelegével kellett szembenéznie a Sony-nak és a Microsoftnak, ugyanis nemcsak hogy képtelenek voltak elegendő példányszámban legyártani a konzolokat, de még az előrendelések is kaotikussá alakultak.

Mindezek következtében az üzérek és nyerészkedők jártak a legjobban, akik felvásárolták a maradék készleteket, majd az egységeket többszörös áron eladták különböző online platformokon a next-gen játékélményre kiéhezett rajongók számára.

Úgy tűnik, hogy a közeljövőben sem változhat nagyon a helyzet a konzolpiacon, az Xbox főnöke, Mike Spencer ugyanis a The New York Times-nak adott interjúban elmondta, júniusig egészen biztosan marad a jelenlegi állapot, így legkorábban csak nyár közepén számíthatunk arra, hogy elérhetővé válnak a next-gen gépek.

Spencer hozzátette, az óriási keresletnek köszönhetően a Microsoft gaming részlege 2020 utolsó negyedévében 5 milliárd dollár profitot termelt, amire történetük során még egyszer sem volt példa.

A techguru megígérte, hogy 2021 második felében már gőzerővel a gyártási folyamatokon lesznek, jelenleg azonban a chipek korlátozott mennyisége miatt csak limitált kapacitással tudnak dolgozni az üzemekben. Egy félmondat erejéig kitért a Halo Infinite exkluzív címre is, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy idén ősszel jelenhet meg Xbox-konzolokra, köztük természetesen Series X-re is, és közölte, további halasztások már nem lesznek.