Háromezer rakétát zúdított Ukrajnára Oroszország a háború kezdete óta
Lassan öt hónapja tart az orosz-ukrán konfliktus.
„A mai napig az ellenség már csaknem háromezer különböző típusú rakétát lőtt ki Ukrajnára” – közölte az ukrán légierő hétfőn egy Facebook-bejegyzésben, melyben azt is megjegyezte, hogy ezek között több szovjet korabeli eszköz is volt.
„Ezek többnyire cirkálórakéták, levegő-föld rakéták, operatív-taktikai rakéták (Tocska, Iszkander), valamint a orosz partvédelmi Basztyion (Bástya) rendszer Onyiksz (Onix) típusú rakétái” – áll a bejegyzésben.
„Az ellenség egyre gyakrabban használ régi szovjet rakétákat, mint például az X-59, X-22, X-31 és egyéb eszközöket mind az ukrán hadsereg állásai, mind pedig polgári objektumok ellen” – folytatták.
„Az elmúlt hetekben az ellenség elkezdte az S-300-as komplexumból származó légvédelmi rakétákkal is támadni a földi célpontokat, amelyek fő erőssége alapvetően a légi célpontok megsemmisítése volna” – számolt be róla a CNN.