A Hajdúnánásra tervezett komplexumot többfunkcióssá szeretnék alakítani, így évente akár kétszáz eseményt is lebonyolíthatnak rajta.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő elmondta, hogy a beruházás előreláthatólag 2023-ig elkészül, hazánk pedig ebben az évben már MotoGP nagydíjat is szervezhetne.
A versenypálya Hajdúnánáshoz közeli építése előnyös, mivel egyrészt közel van Debrecen és Nyíregyháza, másrészt az M3-as és M35-ös autópályáról könnyen meg lehet közelíteni. A pálya olyan távolságban fog épülni, hogy a környéken élőket ez ne zavarja.
Az építkezés pontos ütemterve egyelőre még nem készült el, de dolgoznak rajta. Kósa elmondta, a világ autósportért rajongó közönsége meg fogja tanulni Debrecen és Nyíregyháza nevét.
A projekt magán és állami beruházással jöhet létre, mivel a komplexum nemcsak MotoGP futamok lebonyolítására lesz alkalmas, hanem egyéb rendezvényeket is szeretnének rajta tartani.
NE HAGYD KI
A multifunkciós motoros aréna ötlete először 2018-ban merült fel, amikor Kósa Lajos Talmácsi Gáborral együtt a Nemzetközi Motorsport Szövetséggel és a MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sporttal kezdték el a tárgyalásokat. Ezután már csak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jóváhagyására kellett várniuk, ami szerdán meg is történt, így a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc háromszögbe megálmodott pálya hamarosan realizálódhat.
Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere rendkívül elégedett a hír kapcsán. A városvezető hozzátette, nagyon büszke, hogy éppen az ő településükre esett a választás:
„Boldogok vagyunk és nagyon nagy lehetőséget látunk ebben nemcsak a város, hanem a térség számára is. Három megyeszékhely súlypontjában az autópálya közelsége ideális helyszínné tett bennünket. Majdan egy-egy nagy verseny alkalmával több százezer ember is itt lesz. Azt, hogy pontosan hol épül meg, és milyen formában valósul meg, még nem lehet tudni. Egyelőre óvatos vagyok.”
A miniszterelnök közben a Kossuth Rádióban beszélt Magyarország aktuális helyzetéről: