Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Döntés született, jogerősen pert vesztettek Hadházyék Strasbourgban

Döntés született, jogerősen pert vesztettek Hadházyék Strasbourgban

Döntés született, jogerősen pert vesztettek Hadházyék Strasbourgban
Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

A közlés szerint elfogadhatatlannak nyilvánította és elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs kereseteit, amelyeket a politikusok az Országgyűlés plenáris ülésein tanúsított magatartásuk miatt kiszabott tiszteletdíj-csökkentés miatt nyújtottak be.

Nem adott helyt az Emberi Jogok Európai Bírósága Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs kereseteinek, akik azért fordultak Strasbourghoz, mert szerintük a parlamenti büntetésük – a tiszteletdíjuk csökkentése – sértette a véleménynyilvánítás szabadságát. A bíróság nem látta megalapozottnak az érvelésüket – írja az MTI Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnökének közlésére hivatkozva, melyet a Telex szúrt ki. Mint felidézik, a három képviselő – akik az esetek idején az LMP-ben politizáltak, illetve függetlenként ültek a parlamentben – több alkalommal tiltakozott az Országgyűlés plenáris ülésein.

2017. május 29-én Szél Bernadett egy országgyűlési képviselőhöz kérdést intézett napirend előtti felszólalása közben az MVM Zrt., valamint a Paks II atomerőmű-projektcég reklámkiadásaival kapcsolatban. A mögötte lévő padsorból Hadházy Ákos egy „a Paks II hálózata” feliratú transzparenst emelt fel, amelyen a közpénzek kedvezményezettjeinek nevei és fényképei, valamint a kapott összegek szerepeltek. A kérelmezőket a házszabály szerinti előzetes engedély hiányára tekintettel felszólították a transzparens eltávolítására, aminek nem tettek eleget – emlékeztetnek. Ugyanabban az évben, november 20-án egy országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalása közben fejezték ki véleményüket.

Akkor a kormánypárthoz tartozó képviselő „Mondjunk nemet a [EU-s] bevándorlási kvótákra!” címmel tartott felszólalást, ebben Szél Bernadettet politikai támogatással vádolta a kvóták kapcsán. Tiltakozásuk jeléül Hadházy és Szél egy „Hazudik” feliratú lapot tartott fel a felszólaló országgyűlési képviselő mögött a házelnöki pulpitus és a televíziós kamerák irányába. Felszólították őket, hogy tegyék el a lapokat, de ennek nem tettek eleget, majd csak a felszólalás végén tértek vissza a helyükre. Szabó, aki az adott időszakban független országgyűlési képviselő volt, az Országgyűlés 2017. április 4-ei ülésnapján a nemzeti felsőoktatásról szóló törvénymódosítás zárószavazásán szirénázott – teszik hozzá.

Emiatt a szavazást nem tudták elkezdeni, Szabótól pedig a szirénát végül a Terembiztosi Szolgálat munkatársa vette el. A képviselők azt állították: ezek a szankciók aránytalanul korlátozták a politikai véleménynyilvánításukat, ráadásul nem volt érdemi jogorvoslati lehetőségük sem. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a véleménynyilvánítás szabadságát ugyan érintették a szankciók, de azok jogszerűek voltak, legitim célt szolgáltak – nevezetesen a parlament működésének zavartalanságát –, és a házszabály alternatív lehetőségeket is biztosított volna a véleménykifejezésre. Mint kiderült, a bíróság úgy ítélte meg:

A házelnök döntései ellen volt jogorvoslati út a Mentelmi Bizottságon keresztül, így az eljárások nem sértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A portál a közlésre hivatkozva megjegyzi: a bíróság nem találta megalapozottnak Hadházyék azon állítását, amely szerint a Mentelmi Bizottság elfogult döntést hozott velük szemben, ugyanis – indoklásuk szerint – nem merült fel olyan körülmény, amely az eljárás pártatlanságát megkérdőjelezte volna.


Mint azt már megírtuk, Hadházy Ákos hosszú hetek óta tüntet, gyakorlatilag heti rendszerességgel teszi ezt. Egyik alkalommal Budapest belvárosában hívta össze a tüntetői tömeget, aminek ideje alatt többek között az átláthatósági törvény miatt demonstráltak. Kedden pedig újabb tüntetést szervezett a baloldal, ezúttal Puzsér Róbert vezetésével. Számos felszólalóval találkozhattak a demonstrációra kilátogatók, közvetlen a parlament előtt, a Kossuth téren.