Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Győzike megint kiakadt a Párharcban, ez már sok volt neki

Győzike egy idő után inkább hallgatott, ráadásul Nemazalányékkal kapott össze, akikkel nagyon jóban vannak.

...svg content...Fotó: TV2
Relax

Takács Petra

Szerkesztő

Győzike és Gáspár Bea már nincsenek játékban, nem sokkal a döntők előtt estek ki a Párharcból. Drámai körülmények között távoztak, de így is voltak mögöttük remek teljesítmények, amikre büszkék lehetnek.

A pánikrohamok is csak az elején kapták el Győzőt, később képes volt uralkodni magán. Azt azonban nem ígérhette, hogy nem lesz dühös, mert nagy az igazságérzete és sokak szerint sértődékeny.

Ezzel nem teljesen ért egyet, míg Gáspár Bea annál inkább, akinél senki sem ismeri jobban a sztárt. A döntőre visszatérhettek, de csak játékon kívül, bár így is lett némi feszültség ebből, Győző nem akart csendben maradni.

Nemazalány és Armand nem értette, miért akadt ki Győzike, aki igyekezett megérteni a helyzetet. A kérdések megválaszolása közben Győző egyre dühösebb lett, aminek hangot is adott, nem bírta ki.

Armandnak nem tetszett, hogy Győző azt mondta, nem mondanak igazat. Erre már Nemazalány is megszólalt, aki nagyon sok kritikát kapott a nézőktől, akárcsak az Ázsia Expressz alatt, de legalább azt megnyerték.

Zelenszkij szerint Putyin fél tőle

Zelenszkij szerint Putyin fél tőle

Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin egyszerűen fél vele négyszemközt tárgyalni, amire minden bizonnyal meglesz az oroszok reakciója.

Szoboszlai Dominik megint gólt lőtt, döntős a Liverpool a Ligakupában

Szoboszlai Dominik két gólt is szerzett a Tottenham elleni elődöntő visszavágóján, de csak az egyik találatát adták meg, az elsőt les révén annullálták.