Győzike ideges lett, nyakon akarta vágni a Párharc egyik versenyzőjét (videó)
Győzik nem számított arra, hogy ennyire meg fogják őket vezetni a Párharcban, ami a vártnál előbb ért véget számukra.
Hamarosan véget ér a Párharc, és megtudhatjuk, kik nyerték meg az új évadot. Nagy izgalmak várhatóak, egyelőre megjósolhatatlan, mi lesz a végeredmény, de nagyon kíváncsiak vagyunk.
Győzike és Gáspár Bea sokat tett hozzá ahhoz, hogy a Párharc új évada is nézett legyen. A TV2 jó döntést hozott, amikor beválogatta a nagy duót a versenybe, amiben korábban már Gáspár Evelin is versenyzett.
Evelin az akkori párjával igencsak közel járt ahhoz, hogy ott legyen a döntőben. Megérdemelték volna, mert végig okosan taktikáztak, és ki tudja, mit hozott volna a finálé, ha ott vannak, talán nyernek.
Később Evelinnek mindent visszaadott a sors, milliókat nyert a Szerencsekerékben. Jól jött nekik a pénz, most pedig Győzike és Bea lendült akcióba a Párharcban, majd a kiesésüket követően visszatérhettek.
Arra azonban nem számítottak, hogy Gelencsér Kornélék így fognak viselkedni velük. Rékasi Zsigmond ugyanis elárulta, az volt az ellenfeleik terve, hogy Győzike és Bea kiessenek, amire Győző igencsak bepipult.