Győzike dühösen reagált a Párharcban: „Kitekerem a nyakát, csak érjen be”
Győzikében erős kettős érzések voltak, a Párharc döntője előtt, különösen Kornél miatt, akit kérdőre akart vonni.
Hamarosan véget ér a Párharc legújabb évada, és megtudhatjuk, ki nyerte meg a 2023-as szezont. Gyakorlatilag a papírforma érvényesült, a két legerősebb páros van ott a döntőben, de addig még sok minden történhet.
Jodiékat és Meggyes Dávidékat tartották a legerősebb duónak, és az már biztos, hogy közöttük dől el a győzelem sorsa. Mindkét tábornak sokan drukkolnak, de a végén csak egyvalaki nyerhet, míg a mások páros szomorú lesz.
A Párharc komoly kihívások elé állítja a duókat, addig Győzike, aki visszatérhetett a kiesése után, igencsak dühösen reagált Kornélra, hiába mondta azt, hogy szeretné, ha ők nyernék meg a játékot. „Kitekerem a nyakát, csak érjen be” – mondta Győző a többiek előtt.
Egyszerűen kíváncsi volt, hogy miért nem őket várták vissza, amikor párbajozni mentek. Ebből volt egy kisebb félreértés, mert ez nem hangzott el, csupán azt mondták, szerintük Rékasiék jönnek vissza.
Győző ekkor ezt még nem tudta, emiatt is volt dühös, míg Rékasi fia, Zsigmond azt mondta, „négyszer hazudott a pofánkba, veled mért lenne őszinte?” Ekkor már igencsak izgatott volt Győző, mivel szerette volna szembesíteni Kornélékat ezzel az egésszel.