Gyermekvédelem: hamarosan kezdődik az intézményvezetők alkalmassági vizsgálata
A rendelet már hatályba lépett, az alkalmassági vizsgálatok pedig rövidesen megkezdődnek.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a kormány döntése nyomán minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének kötelező lesz a pszichológiai alkalmassági vizsgálat. A belügyminisztérium ennek kapcsán az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében arról tájékoztatott, az első szigorítás az állami gyermekvédelmi intézmények vezetőinél lépett életbe, ami kormányrendelettel szabályozható volt.
Rámutattak, a rendelet már hatályba lépett, az alkalmassági vizsgálatok pedig rövidesen megkezdődnek. A hatályba lépett rendelet kapcsán megosztották, a gyermekvédelem területén feladatot ellátó állami szerveknél foglalkoztatottakra megállapított rendelkezések vonatkoznak a gyermekotthont működtető intézmény vezetőjére, a gyermekotthon vezetőjére, a nevelőszülői hálózatot működtető intézmény vezetőjére, a nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjére, valamint a javítóintézet igazgatójára és otthonvezetőjére.
Végezetül megjegyezték, hogy a nem állami fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatához törvénymódosítás szükséges, melyet a kormány hamarosan beterjeszt az Országgyűlésnek.