Szlávik szerint fontos lenne a gyermekek oltása a járvány leküzdése érdekében
Nagyon sokat segítene a járvány leküzdésében a gyermekek oltása, hiszen náluk különösen hatékony védelmet nyújt a vakcina, és a fertőzés átadását is megakadályozhatja.
Az újonnan azonosított fertőzöttek száma napok óta meghaladja a 6000 főt Magyarországon. Az elmúlt három nap adatai szerint mintegy 17.834 ember adott pozitív mintát a koronavírus-teszten és 214 ember vesztette életét a SARS-CoV-2 okozta megbetegedés következtében. Jelenleg csaknem négyezer beteget ápolnak a kórházakban, közülük 334-en lélegeztetőgépre szorulnak.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Hír TV Napi aktuális című műsorának vendégeként arra a kérdésre, hogy a jelenlegi igen aggasztó fertőzési számok meddig maradhatnak így, azt mondta: ezt senki nem tudja. A szakember úgy fogalmazott:
Arról, hogy valós veszélyt jelent-e, hogy a delta variánsnak létrejöhet egy mutációja, a szakértő azt válaszolta, hogy ez egyelőre nincs így, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a delta variáns több gyermeket fertőz meg, sokkal gyorsabban fertőz és rövidebb a lappangási ideje. A megbetegedés súlyosságáról Szlávik szerint megoszlanak a vélemények: sok kutató azt mondja, hogy nem okoz súlyosabb lefolyású Covid-19-et, csupán több a fertőzött, és emiatt tűnik úgy.
A gyermekek oltásával kapcsolatban az infektológus úgy véli, hogy sokat segítene, ha a 12 évnél fiatalabbak is megkaphatnák a vakcinát. Szlávik arról beszélt, hogy bár a járvány elején még úgy látta, a felnőttek dolga lenne a járvány legyűrése, mostanra úgy tűnik, hogy ez nem megy, és ahhoz, hogy a koronavírust legyőzzük, sokat segítene a gyermekek oltása, hiszen nagyon hatékony náluk a vakcina és nagyon jól tűrik az oltóanyagokat. Az is elkerülhető lenne ráadásul, hogy akár tünetmentesen is, de megfertőzzenek másokat, hiszen az idősek számára kimondottan veszélyes a koronavírus.