Ezzel a drámai góllal győzte le a Kecskemét a Zalaegerszeget, Gera boldog (videó)
Gera Zoltán jól alapozott a Kecskeméttel, győzelemmel tértek vissza, ami a végén akár NB1-es tagságot is érhet.
A Kecskemét számára az a legfőbb és egyetlen reális cél, hogy valahogyan az NB1-ben tartsák magukat. Erre sokáig nem volt esély, de az utóbbi időben több fontos pontot is szereztek, addig a riválisok sem húztak el.
Valószínűleg öt csapat fog megküzdeni azért a hajrában, hogy elkerülje a kiesést. Két csapat búcsúzik, és most úgy fest, igencsak szoros lehet a vége, miután a Kecskemét és a Debrecen is feltámadóban van. Nem kizárt, hogy rövid időn belül már két másik csapat áll majd a kiesőzónában, úton az NB2 felé.
A Debrecen is nyert a hétvégén, magabiztosan húzták be a 3 pontot, addig a Kecskemétnek emberhátrányban kellett ezt megtennie a hosszabbításban. Gera Zoltán boldogan nyilatkozhatott, ő is tudja, hogy ez a 3 pont rengeteget érhet a szezon végén.
Gera Zoltán nagyon boldog
„Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen. Érződött mindkét csapaton a tét. Ennek megfelelően sok volt a hosszú labda, csapkodó volt a játék, nem alakult ki folytonosság a pályán. Az első félidőben csalódást okozott számomra, hogy sok labdát veszítettünk. A szünetben ezen próbáltunk változtatni, fizikalitásban erősítettük a középpályát, és a második félidő jobb is volt.”
A kiállítás után már 1 ponttal is elégedettek lettek volna, ugyanakkor bíztak benne, hogy valahogyan eljuthatnak az ellenfél kapujáig. Gera nagyon boldog a játékosok hozzáállása miatt, mert megmutatták, hogy mindig van visszaút, akkor is, ha lehetetlennek tűnik a helyzet, mint legutóbb.
„A kiállítás után úgy voltunk vele, hogy az egy pont is megfelelő lehet, de bíztunk benne, hogy valahogy eljutunk az ellenfél kapujáig. Óriási gratuláció a játékosoknak, hiszen nagy szenvedéllyel játszottak és tíz emberrel is megszereztük a győztes gólt. Legyünk őszinték, nem volt jó meccs, de ez a döntetlen szagú találkozón megszerzett győzelem nagyon sokat jelent számunkra.” – idézte a KTE hivatalos honlapja Gerát.
„Ebben a helyzetben a három pont a legfontosabb. A védekezésünk pozitívum volt, nullára akartuk lehozni a találkozót és ez sikerült is. Ez a siker nagy lendületet adhat nekünk a tavaszi folytatásra.”