A Fradi szurkolóinak üzent Robbie Keane az AZ Alkmaar elleni meccs után
Robbie Keane nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy egy olyan szurkolótábor veheti körbe, mint a Ferencvárosé.
Mindhárom pontot otthon tudta tartani a Ferencváros az AZ Alkmaar ellen az Európa-liga sorsdöntő mérkőzésén, így csak az volt a kérdés, hányadik helyen jut tovább a legendás magyar rekordbajnok. Hamarosan ellenfelet kap a csapat, mely egyúttal már a kiesési szakaszt jelenti a sorozatban.
Óriási gólok születtek, Traoré az év egyik legnagyobb találatát jegyezte, amire valószínűleg a pályafutását követően is emlékezni fog. Robbie Keane összességében elégedett volt, bár az utolsó 10 perccel már kevésbé, ami miatt szorosabb lett a vége, hiába vezetett előtte három góllal a Fradi hazai pályán.
Keane szerint a szurkolók fantasztikusak voltak, akik még akkor is szurkoltak, amikor a csapat gólokat kapott. Az edző azt mondta, igazi erőddé tud válni a stadion a Fradi szurkolóival, ami igenis számíthat a végeredményben. Hangsúlyozta, nemcsak a nemzetközi meccseken, hanem az NB1-es mérkőzéseken is ilyen hangulatot kell teremteni.
„A szurkolók fantasztikusak voltak. Még akkor is tovább buzdították a csapatot, amikor gólokat kaptunk. A szurkolóinkkal igazi erőddé tud válni a Groupama Aréna. Nem csak a nemzetközi meccseken, hanem a bajnokikon is ilyen hangulatot kell teremteni. Nekünk pedig olyan játékot kell nyújtani, hogy ujjongjanak a szurkolók. Meg vagyok elégedve a négy lőtt góllal, a kapottakkal természetesen nem, főleg nem az utolsó kettővel.” – idézte a fradi.hu az FTC edzőjét.