Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Így még nem láthattuk Gelencsér Timi tökéletes és kerek fenekét

Az egyik döntős produkció igen szexire sikeredett, köszönhetően Gelencsér Timi vörösben izzó ruhájának.

A Brexit miatt ezek a játékok fogynak a leginkább a brit üzletek polcairól

A Brexit körüli káosz azt eredményezte, hogy a helyiek már jóval karácsony előtt elkezdték felvásárolni a gyerekjátékokat, például a Lego termékeit, vagy éppen a Barbie babákat.

Fegyveres férfit lőttek agyon a rendőrök New Yorkban egy koncert után

Egy fegyveres férfi tüzet nyitott a híres székesegyház lépcsőjéről New Yorkban a vasárnapi kóruselőadás után, majd nem sokkal később a rendőrség agyonlőtte a helyszínen.

Egyes iskolák az FBI eszközeit használják diákjaik megfigyelésére

Egy kifejezetten zavaros történet látott napvilágot, mely szerint az amerikai iskolák alkalmazottai az FBI által is használt digitális eszközöket alkalmaznak arra a célra, hogy megfigyeljék diákjaikat.

Tanulmány: egy koronavírus-fertőzött tüsszentése olyan, mint egy „mini atombomba”

A Loughborough Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint akkora erővel képes tüsszenteni egy átlagember, hogy a belőle kiáradó fertőzött cseppecskék akár 2 méter messzire is elmehetnek

Gelencsér Timi elmondta, mit fog csinálni a döntő után: „Ez most tényleg megtörtént?”

Gelencsér Timi és Hegyes Berci talán soha nem voltak ennyire boldogok, mint most, hiszen övék lett a Dancing with the Stars első helye. Mindketten tele adrenalinnal és boldogsággal a lelkükben nyilatkoztak. Ez volt az a hétvége, amikor is kiderült, hogy ki nyeri meg a Dancing with the Stars döntőjét, amiben Gelencsér Timi, Győrfi Dániel, Pásztor […]

Bénulást okozott, ezért felfüggesztették a kínai koronavírus-vakcina tesztelését

Ideiglenesen szünetelnek Peruban a kínai Sinopharm COVID-19 védőoltással kapcsolatos klinikai ellenőrzések, miután az egyik önkéntesnél idegrendszeri problémák léptek fel.

Egyre több brazil polgár osztja Bolsonaro elnök oltásokra vonatkozó véleményét

Egy új jelentés szerint a brazil lakosság egyre inkább hajlik az elnök, Jair Bolsonaro véleménye felé, a brazil elnök ugyanis igen komoly oltásszkeptikus hírében áll.

Curtis megmutatta barátnője szuper-szexi és kecses formáját

A rapper imádja az új kedvesét, és ez visszafelé is igaz, ráadásul Judit formája enyhén szólva is tekintélyt parancsoló.

Cristiano Ronaldo kedvese egy szál fehérneműben feküdt be a karácsonyfa mellé

Gerogina nemigazán aprózta el a dolgot, és egy igazán szexi fehérneműben feküdt be a karácsonyfa mellé, ami már teljes pompájában várja a családot.

A vakcinák miatt robbanásszerűen emelkedik a foglalások száma a Lufthansánál

Egyre több és több jegyet értékesít az ismert légitársaság a jövő nyári időszakra, amikor már valószínűleg elterjedhettek a koronavírus elleni oltások.

Szexi lábakat villantott Gelencsér Timi: a döntős ruha

Gelencsér Timinek nem lesz sok ideje a pihenésre, mivel hamarosan kezdődik az Exatlon Hungary, ahol ismét kiemelt szerepet kaphat.

Az ENSZ főtitkára a klímaváltozás veszélyeire hívta fel a világ figyelmét

Az ENSZ főtitkára beszédében arra szólította fel a világ vezetőit, hogy hirdessék ki a klímavészhelyzetet. António Guterres egy online csúcstalálkozó keretein belül szólalt fel, a párizsi klímaegyezmény ötödik évfordulója alkalmából.

Ha szereted a repülőket, a reptereket és a ködöt, akkor ezt imádni fogod!

Mindennek megvan a maga szépsége, és repülőgép szeretőként azt kell mondjuk, hogy az ehhez hasonló képek egyszerűen tökéletesek!

Emilio az év legfurcsább interjújával állt elő a Dancing with the Starsban

Szerettük volna feliratozni a fergeteges interjúit, amit Emilio adott a Dancing with the Stars döntőjében, de inkább csak nézzétek meg a videót.