Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Exatlon: a kiesett Benő igen furcsa dolgot mondott a párbaj után

Benő az elvesztett párbaja után egy igen furcsa dolgot is mondott, ami valahol azonban érthető, hiszen kevesebb mint egy másodpercen belül múlott a győzelme.

Brit, brazil, dél-afrikai covid-variáns után megjelent a hawaii koronavírus-mutáció

A hawaii egészségügyi minisztérium legfrissebb közleménye alapján detektálták az Egyesült Államokhoz tartozó szigetországban az első helyi koronavírustörzset.

Egyre nagyobb gondot okoznak a mutáns vírusok Olaszországban

Az olaszok is egyre több területet kénytelenek lezárni a folyamatosan terjedő variánsok miatt, amik közül pár már Magyarországon is fertőz.

Mentőhelikopterrel szállítottak egy kórházba egy síbalesetet szenvedő kislányt

A romániai hegyekben szüleivel sportoló 6 éves kislányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Zöld koronavírus-buboréksátrakban gyakorol az egyik középiskola zenekara

Az amerikai Wenatchee városában található középiskola zenélni vágyó diákjainak lezárt sátrakban kell gyakorolniuk koncertjeikre.

Gáspár Győzi nem kicsit tette oda a stílust, mellette egy i8-as BMW-vel

Gáspár Evelein is készített egy képet a BMW i8 társaságában, és természetesen az édesapja sem maradhatott ki a sorból.

Rajzfilmbe illő jelenet: kézihajtányon hagyták el Észak-Koreát az orosz diplomaták

Szokatlan járművön hagyták el Észak-Koreát az orosz diplomaták, hogy haza utazhassanak a világjárvány idején.

Tovább romlott a légszennyezettség a magyar városokban

A szálló por következtében több helyen is megemelkedett a légszennyezettség, szinte mindegyik mérőállomással rendelkező településen veszélyes a levegőminőség.

Müller Cecília szerint Orbán Viktornak kellene példát mutatnia azzal, hogy beadatja magának a védőoltást

Újra növekszik a fertőzöttek és a halottak száma Magyarországon, ezért az oltások segítségével mihamarabb ki kell alakítani a lakosság védettségét a tisztifőorvos szerint.

Véletlenül 88 százalékos kedvezménnyel árulták a bitcoint az egyik online pénzváltónál

A Fülöp-szigeteki központú PDAX, Délkelet-Ázsia legnagyobb valutaváltója véletlenül 6 ezer dolláros áron kínálta a bitcoint, ami 88 százalékos kedvezménynek minősül.

Opitz Barbi felvett magára egy partiszettet, a követők „sokkolva” érezték magukat

Mintha egy T. Rex lépett volna ki a lombok közül, miközben hirtelen nagy csend lett úrrá a tekintélyt parancsoló dinoszaurusz láttán.

Egyetlen covid-eset után újból zárlat alá helyezték Új-Zéland legnagyobb városát

Új-Zélandon nem haboznak, ha koronavírus-fertőzésről van szó – ennek legújabb bizonyítéka, hogy mindössze egyetlen covid-páciens azonosítását követően lezárták az érintett nagyvárost.

Késsel támadt rá egy buszsofőr egy utasra Budapesten

A késelés a Hungária körútnál történt, a rendőrök még vizsgálják az eset körülményeit.

Ittasan ellopták a főnökük kocsiját, hogy még több alkoholt tudjanak vásárolni

Miután kifogytak szeszes italból, a munkatársak eldöntötték, hogy szereznek még több alkoholt, ezért eltulajdonították felettesük autóját.

Jelentős árcédulát akasztottak az angol szupertehetségre

Az angol futball egyik legnagyobb tehetségének tartott Max Aarons sok klub érdeklődését váltotta ki, ám egy tényező miatt jelentősen vakarhatják a fejüket, ugyanis a Norwich City 35 millió font alatt nem kívánja elengedni a jobbhátvédet.