Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Egy japán milliárdos nyolc szerencsés embert ingyen eljuttathat a Holdra

A japán dollármilliárdos, Juszaku Maezava tegnap bejelentette, hamarosan ki fog választani nyolc embert, akik teljesen bérmentve utazhatnak el vele együtt a SpaceX Starship fedélzetén a Holdra 2023-ban.

Nyilvános kémkamerákkal követik nyomon a lakosságot Kínában

Kína az elmúlt években jelentősen beindította a rakétákat, már ami a lakosság folyamatos megfigyelését és cenzúráját illeti, az új rendelet értelmében pedig további módszereket alkottak meg az állampolgárok ellenőrzésére.

Tóth Gabi egy újabb szerelmes képpel jelentkezett

Időközben egy következő mérföldövet ünnepelhetett, hiszen már több mint 450 000 követője van az Instagramon.

81 százalékos hatékonysági mutatóval rendelkezik az új indiai koronavírus-vakcina

Bár korábban szakértők ellentmondásosnak tartották, hogy a vakcinát a harmadik tesztfázis előtt engedélyezték szükséghelyzeti alkalmazásra, a szer végül mégis effektívnek bizonyult.

Nem egy, hanem két izzó mag lehet a Föld belsejében

Habár az iskolában még úgy tanultuk, hogy a Föld alapvetően négy rétegből tevődik össze, a legújabb kutatások alapján a belső mag akár két részből is állhat.

Több mint háromszáz klímavédőt és emberi jogi aktivistát öltek meg 2020-ban

Hiába próbálják napi szinten felhívni a figyelmet a környezetvédők a Föld emberek által történő pusztítására, gyakran saját életükkel fizetnek azért, amiért kiállnak a bolygó érdekei mellett.

Győzike úgy néz ki, mint egy kemény bokszoló meccs előtt

Ugyanakkor nem is igazán a kép fontos, hanem a szöveg, mert a sztár megint mélyebb gondolatokat osztott meg magáról.

Bemutatták a legújabb Redmi Note 10 készülékeket

A mai hivatalos esemény során közzétették a kínai gyártó legújabb elérhető árú mobiltelefonjait, amelyekkel megreformálhatják az alsó kategóriás okoseszközök piacát.

Orbán Viktor új bejelentéseket tett péntek reggel a lezárások kapcsán

Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt az új korlátozásokról, amik segíthetnek abban, hogy megtörjék a harmadik hullámot.

India sokkal olcsóbban gyárthatja le a Teslákat, mint Kína

Az indiai közlekedési miniszter, Nitin Gadkari elmondta, hamarosan ajánlatot tehetnek a Teslának, az elektromosautó-gyártó vállalat számára ugyanis az országban sokkal kedvezőbb gazdasági körülményeket tudnának biztosítani.

Utasok kezéből kapta ki a telefonokat, saját anyját is kirabolta, de az óbudai rendőrök elfogták

A gyanúsított férfi idegen nőktől lopott, de kiderült, hogy még a saját anyját is kirabolta. Most felelnie kell a tetteiért.

Exatlon: sokkoló dolgot mondott Zsófi a társainak a párbajnap előtt

Zsófi ezúttal valóban képes volt csapata segítségére lenni a kihívóknál, a társai nagyon meglepődtek azon, hogy mit gondolt róluk.

Merkely Béla szerint leghamarabb májusban lehet enyhíteni a szigorításokon

Merkely Béla kiemelte, szigorítások nélkül meredeken emelkednének a kórházi kezelést igénylő és fertőzött páciensek száma.

Virtuális valóságban képzik ki a brit katonákat

A brit hadsereg a legkorszerűbb megoldást választotta katonái kiképzésére, mégpedig a VR-t, ami a modern kor egyik legígéretesebb találmánya.

Gyógynövény alapú készítményeket hagytak jóvá Kínában a koronavírus ellen

A koronavírusos megbetegedések kezelésére Kína jóváhagyta három tradícionális gyógynövény alapú készítmény használatát.