Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

A gyermeknapi rendezvényeken védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők és a velük lévő 18 év alattiak vehetnek részt

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán megosztott videóban mondta el, hogy mire számíthatnak a gyermeknapi rendezvényekre látogatók.

Konyhafőnök: szörnyűségek szabadulnak el, ez most meredek lesz

Úgy tűnik, a Konyhafőnök mindig képes meglepetést okozni, és szépen fel lesz adva a lecke a versenyzőknek.

Legalább 2 ember elhunyt, 10 pedig eltűnt miután felborult egy hajó Florida közelében

Két ember meghalt, 10 másik pedig eltűnt, miután egy Kubából érkező hajó 26 kilométerre a floridai Key West partjaitól csütörtökön felborult – közölte az amerikai parti őrség.

Fontos részletekre derült fény az SMA-s gyerekeket megsegítő 700 millió forintos állami támogatásról

Az SMA egy súlyos rendellenesség, amit időben kell diagnosztizálni és megkezdeni gyógyszeres kezelését, mivel a komplikációkba a két évesnél fiatalabb gyerekek akár bele is halhatnak.

Befolyásos terroristát sikerült likvidálni a Közel-Keleten

Belső jemeni katonai források beszámolója szerint sikerült kiiktatni a libanoni központú Hezbollah terrorszervezet egyik legfontosabb hadi szakértőjét és stratégáját.

Kegyetlenül megverte cellatársa a soroksári futónő gyilkosát

A nemzetközi szinten ismert bérgyilkos, D. Csaba többször is a falhoz vágta, majd keményen, ököllel megütötte a börtönben a soroksári nővel végző elítéltet.

Rácz Jenő szerelme elképesztően jól néz ki ebben a parókában, látnod kell!

Gyuricza Dóri egy igazán remek parókát választott, ami totálisan eltér a stílusától, mégis rendkívül jól áll rajta.

Újabb információkat közölt Lionel Messi hosszabbításáról a Barcelona elnöke

Újabb információkat közölt Lionel Messi hosszabbításáról a Barcelona elnöke

Joan Laporta, a Barcelona klubelnöke egyik legfőbb céljaként tűzte ki, hogy maradásra bírja a hatszoros aranylabdás argentin virtuózt.

Eltűnt egy 13 éves kislány Budapesten

A XI. kerületi rendőrök a lakosság segítségét kérik az eltűnt 13 éves lány ügyében, akit jelenleg is keresnek.

Rendkívül biztatóak az új szennyvízadatok, tovább gyengül a járvány Magyarországon

Müller Cecília fontos információkat közölt pénteken az operatív törzs hivatalos sajtótájékoztatóján, közvetlen a hétvége előtt.

Késes támadó sebesített meg egy rendőrnőt Franciaországban, a tettes szökésben van

A jelentések szerint több késszúrás ért egy rendőrnőt a franciaországi La Chapelle-sur-Erdre-ben, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A Konyhafőnök: hirtelen a sztárok sem tudtak mit mondani, ez igen!

Sáfrány Emese is a vendégek között foglalt helyet a Konyhafőnökben, ami szintén egy érdekes helyzetet teremtett.

Egyelőre nem lehet időpontot foglalni az AstraZeneca oltására

A kevesebb beszállítás miatt ebből az oltóanyagból jelenleg nem lehet kérni, de azok, akik már kaptak egy adagot, természetesen a másodikat is megkapják.

„Nagyon erős válaszra számíthat a Hamász, ha megszegik a tűzszünetet”

Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke figyelmeztetést adott ki a Gázában harcoló terrorszervezetnek, hogy nem ajánlja a tűzszüneti megállapodás megszegését.

Hivatalos: Pirlo távozott a Juventustól, Allegri felkészül?

Hivatalos: Pirlo távozott a Juventustól, Allegri felkészül?

Hivatalos oldalán közölte a Juventus labdarúgó csapata, hogy távozik a csapatot idén irányító klublegendájuk, Andrea Pirlo a menedzseri posztról.