Friss Hírek
Több mint 100 ember került karanténba az egyik hazai iskolában történt fertőzés miatt
A hétvégén jelentette a Nemzeti Népegészségügyi Központ a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpont igazgatójának, hogy az intézmény három diákja is koronavírusos
5+1 tipp a biztonságos maszkviseléshez Magyarországon
A felgyorsuló vírusterjedés közepette sosem árt tudni, hogy jól csináljuk-e egyáltalán a legfontosabb védekezési módszert, a maszkviselést.
Mbappé igencsak egyértelművé tette a dolgot a PSG-nek a BL-döntő elbukása után
Kylian Mbappé a párizsiak legértékesebb játékosa, akire ha nem hallgatnak kellőképpen, lehetséges, hogy elveszíthetik.
Szakértő: a lezárás orvosilag indokolt, társadalmilag nem
Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke az ATV-nek úgy fogalmazott, az első hullám idején sikerült ellaposítani a görbét a radikális intézkedésekkel, most viszont „magával a járvánnyal” nézünk szembe.
Tesztoszteron-terápiával kezelhető az elhízás a férfiaknál
Az Európai és Nemzetközi Obezitási Kongresszus legutóbbi ülése után megtudhattuk, hogy egy speciális kezeléssel komoly fogyás érhető el az erősebbik nem túlsúlyos tagjainál.
A legmodernebb harci járműveink lehetnek a világon: akár gyárthatjuk is
Még augusztus közepén érkezett a hír, hogy a magyar honvédség a Rheinmetall német vállalattal alapít közösen egy céget, ahol a Lynx (Hiúz) nevű gyalogsági harcjárművek gyártásába kezdhetünk, több okból is.
Csősz Bogi az egészen formás és kerek fenekét is megmutatta
Valahogy így kell igényes formában megmutatni egy szép női kerek feneket, bár Bogi esetében a többi testrészről sem feledkezhetünk meg.
Hivatalos: pozitív lett Szoboszlaiék csapatában egy koronavírus-teszt
Hivatalos közleményben erősítette meg az osztrák Red Bull Salzburg, hogy a csapattól válogatott mérkőzésre távozó egyik focistájuknak pozitív lett a koronavírus-tesztje
Magyarország is felkerült a legmagányosabb európai országok listájára
A koronavírus-járvány felbukkanása sokakból előhozta a magányt és a depressziót, egy friss felmérésből pedig az is kiderült, melyek azok az országok, ahol ez a jelenség az átlagosnál jobban előtérbe került.
Határozott javaslatokat tett a második hullám kezelésére Merkely Béla
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az InfoRádiónak adott interjújában beszélt többek között arról, miért most robbant be a második hullám, mekkora veszélyt jelent, és mit kellene tenni a megfékezése érdekében.
Komoly rekordot döntött meg az egyik vadonatúj PC-s játék, amit Game Pass-re adtak ki
A szóban forgó címmel egyetlen hónap leforgása alatt több mint egymillió játékost tudott bevonzani a Microsoft, ez pedig példátlan eredmény a redmondiak részéről.
Az elmúlt hétvége legcukibb képe: Victoria, Harper és David Bechham
Nagyon jó látni, hogy Victoria és David ennyire szereti a gyerekeit, akik szintén odavannak a szüleikért. A legkisebb gyermekük, Harper befurakodott a világsztár szülei közé.
Elsüllyedt második világháborús német csatahajó roncsát találták meg Norvégia partjainál
Egy hatalmas náci hadihajó maradványaira bukkantak az Atlanti-óceánban, ami nagyjából 80 éve feküdt a tenger fenekén – számoltak be róla a Statnett energiahálózat-működtető képviselői és a helyszínen dolgozó régészek.
Az európai ország, ahol a hetedik legtöbb koronavírus-halálesetet regisztrálják
Továbbra is lesújtó statisztikák jelentnek meg a koronavírusról, és Európán belül pár ország igazán nehéz helyzetben van.
Megkezdődhetnek a tárgyalások Messi egyik új „karmesterének” leigazolásáról
A Barcelona nagyon olcsón juthat hozzá egy olyan kiegészítőemberhez, aki még mindig relatíve fiatal és egészen kiváló képességekkel rendelkezik.