Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Bajba jutott embereket támadtak meg hackerek

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (IIRC) jelentéséből kiderült, kiberbűnözők egy csoportja behatolt szervereikre, és több mint félmillió ember adatait tulajdonították el.

Ennyi pénzt lehet megspórolni az árstoppal

Egy felmérésből az is kiderül, hogy jócskán szerény az az összeg, amit az árstop bevezetésével meg lehet majd spórolni a vásárlóknak.

A Nemzetközi Űrállomásra utazik Oroszország egyetlen aktív női űrhajósa

Az orosz és szovjet űrhajózás történetében ő az ötödik nő, aki a kozmoszba repülhet, miközben több mint 50 amerikai űrhajósnő járt már odafent.

Exatlon Hungary: elképesztő élményt kaptak a kihívók, Gréti arca beszédes (videó)

Az Exatlon Hungary harmadik évadának női győztese is nagyon élvezte a quados kalandot, amit nem úszott meg sár nélkül.

Emberölés a vád az ötéves kislány halálát okozó síbaleset ügyében

Egy francia férfi nagy sebességgel rohant bele a kislányba, akár évekre is börtönbe kerülhet.

Eriksen nem akármilyen esélyt kaphat a visszatérésre

Négy Premier League csapat is szemet vetett a dán klasszisra, aki hamarosan visszatérhet a pályára.

Szennyező anyagot találtak az ivóvízben, az egészségünkre is veszélyes lehet

Az Európai Bizottság nemrégiben arról döntött, a közeljövőben nyomon kell követni a hatóságoknak, jelen van-e az ivóvízben az úgynevezett béta-ösztradiol és nonil-fenol, amelyek megzavarhatják a hormonháztartás működését.

Mégsem csúszik egy évet a régóta várt Harry Potter-játék megjelenése

Korábban felröppentek pletykák, melyek szerint a Hogwarts Legacy debütálását 2023-ra halaszthatják, a fejlesztők azonban cáfolták a híreszteléseket.

Több mint egymilliárd forint maradt a magyar autósok zsebében

Az átalakított szabályozás a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. számára is 50 milliós megtakarítást jelentett.

Exatlon Hungary: Adu Laci vallomással kezdte a visszatérését Böjte Dávid kapcsán

Adu Laci meghatározó karaktere volt a második évadnak, és most is a lehető legmesszebb jutna, hiszen a fő célja, hogy megnyerje a versenyt.

Elegük lett az oroszoknak a bitcoinból, betilthatják a kriptovalutákat

Az ország pénzügyi stabilitásának megőrzése céljából radikális döntést hozhat az Orosz Központi Bank.

Amerika üzent: senki ne lepődjön meg, ha Oroszország provokálni kezd Ukrajnában

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint senki ne lepődjön meg ezen, mert ebben az esetben Oroszország katonai eszközökhöz nyúlhat.

A Covid-lottóval 178 ezer forint értékű utalványt kaphatnak az oltottak

„Oltási lottó” néven indul Ausztriában az a nagyszabású program, ahol közel 1 milliárd euró értékű utalványokkal jutalmaznák az oltott lakosokat.

Hazard nem megy a Newcastle-be, de egy másik angol klub ajánlatán elgondolkodott

Eden Hazardnak nincs helye a Real Madridban, ezért a legjobb lehetőség az lenne, ha vissza tudna térni Angliába.

Félezer új Volánbusz fogja szállítani az utasokat

A Mercedes-Benz Reform 501 LE típusú autóbuszok 2022 első felében érkeznek.