Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Az amerikaiak szerint Oroszország készen áll, a hadsereg 70 százaléka már a helyén

Az amerikaiak szerint Oroszország készen áll, a hadsereg 70 százaléka már a helyén

A amerikaiak szerint Oroszország készen áll Ukrajna lerohanására, miközben amerikai csapatok érkeznek Lengyelországba és Németországba, a francia és a német vezetők pedig Kijevbe és Moszkvába készülnek látogatásra.

Elfoglalta a posztját, majd lemondott a miniszter

Mindössze napokkal a hivatalba lépése után már lemondási kérelmet nyújtott be a miniszterelnöknek. 

Nagyon meggyőzően mutatkozott be Lampard az Everton élén

Lampard a debütálásra a Brentford ellen került sor, sikerült is kiejteniük őket a kupából.

Közelről a második világháborús szovjet bomba Óbudáról

A tűzszerészeknek ezúttal egy második világháborús bombát kellett biztonságba helyezniük, az érintetett terület Óbuda volt, Budapest III. kerülete.

Újabb magáncég küldhet turistákat a világűrbe

Megkapta a NASA engedélyét az Axiom magánvállalat, így csatlakozhatnak az űrturizmushoz.

Megmenthetik a csődtől a Google Stadiát – érkezik helyette a Google Stream

Habár ígéretesen indult a streaming szolgáltatás, a gaming piacon végül óriási kudarccá vált a kaliforniai techóriás projektje.

Autóval hajtottak bele a Kanadában tüntető tömegbe

Legalább négyen megsérültek, amikor egy autós belehajtott a tömegbe a kanadai oltásellenesek tüntetésén. 

Így énekli Kulcsár Edina és Varga Irén dalát Tolvai Reni (videó)

A profi énekesnő többek között Kulcsár Edina dalát is elénekelte a sajátos stílusában, ami így egy teljesen más hangzást kapott.

Már Barcelonában van a Spotify képviselete, hamarosan jöhet a szerződés

A svéd zenei szolgáltató vezetői már napok óta Barcelonában tárgyalnak a szponzori szerződésről. 

Arcátlan autórongálás Kőbányán, videón a gyanúsított

A rendőrség már keresi a rongálót, aki komoly károkat okozhatott a kőbányai téren egy parkoló autóban.

A YouTube elvette, a Twitter visszahozhatja a diszlájk gombot

A közösségi platform még 2021 júliusában látott neki a downvote funkció tesztelésének, amelyet nemsokára világszerte is kiterjeszthetnek.

Befizetetlen számlák miatt tartóztattak le két luxushajót a Bahamákon

A Crystal Cruises két hajóját azért tartóztatták le, mert nem fizették meg az üzemanyagköltséget. 

Halálra verte mozgássérült gyermekét, mert nem tudott járni

A kegyetlen édesapa haragra gerjedt és megölte gyermekét, ezután pedig arra is volt gondja, hogy eltüntesse a testét.

Folyamatosan ellenőrzi a benzinkutakat a NAV, már büntettek is

A kormány november 15-étől a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzítette

Iszonyatosan menő születésnapi tortát kapott Cristiano Ronaldo

Természetesen várandós kedvese is ott volt a nagy pillanatkor, amikor átadták az egészen különleges születésnapi tortát.