Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiemelten fontos információt kaptak a Balaton-átúszás résztvevői

Kiemelten fontos információt kaptak a Balaton-átúszás résztvevői

Kiemelten fontos információt kaptak a Balaton-átúszás résztvevői
Shutterstock

Szombaton végre sor kerülhet a 2025-ös Balaton-átúszásra, miután az előző két próbálkozást az időjárási körülmények meghiúsították.

A szervezők ezúttal bizakodók, hiszen a légköri viszonyok a jelenlegi előrejelzések alapján közel ideálisnak tűnnek – erősebb szélre vagy komolyabb hullámzásra nem kell számítani. A több mint öt kilométeres táv teljesítéséhez így minden adott lehet, hogy a résztvevők biztonságos és emlékezetes körülmények között szelhesse át a magyar tengert.

A cikk a videó után folytatódik

A HungaroMet Zrt. augusztus 7-én, csütörtökön a Facebook-oldalán közölte a jó hírt: „Szombaton a légköri viszonyok közel optimálisnak ígérkeznek, sem erősebb szél, sem nagyobb hullámok – remélhetően – nem fogják zavarni a több, mint 5 kilométeres táv leúszását.”

A meteorológiai szolgálat a verseny napjára folyamatosan frissülő, részletes időjárás-jelentéssel is készül, ami elérhető a www.met.hu oldalon.

Anticiklon a tó fölött: napos, szélcsendes idő ígérkezik

A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint a szombati időjárás kulcsa egy épülő anticiklon lesz, amelynek tengelye éppen a Balaton térségében húzódik. Ez a légköri helyzet nyári időszakban általában csendes, meleg, napos időt hoz magával, amely ideális feltételeket biztosít a vízi sporteseményekhez. A közleményben hangsúlyozták: „a Balatonnál fokozott szerepet kap a tavi cirkuláció, amely a nappali órákban mérsékelt, a tó tengelyéből a part irányába fújó széllel jár.”

A szélviszonyok kifejezetten kedvezőek lesznek: a reggeli órákban gyenge, 5-10 km/órás változó irányú légmozgás várható, míg a délutáni időszakban esetleg egy-egy délnyugati irányból érkező befújás mérsékelten élénkülhet meg, 15-20 km/órás szélsebességet elérve. A prognózis szerint komolyabb hullámzás kialakulása nem valószínű, így az úszók zavartalanul teljesíthetik a távot.

33 fokos hőség, 23 fokos víz várja az úszókat

A hőmérsékleti viszonyok is szinte tökéletesnek mondhatók: a hajnalban mért 21 Celsius-fok gyorsan emelkedik majd, és délutánra a vízparton 33 fok körüli értékekkel számolhatunk. A Balaton vízhőmérséklete szintén kedvező: 23-24 Celsius-fok körül alakul, ami megfelelő komfortot biztosíthat a több ezer induló számára.

A Balaton-átúszás immár több évtizedes hagyományra tekint vissza, és az egyik legnépszerűbb hazai tömegsport-eseménynek számít. A 2025-ös évben azonban a szervezőknek és résztvevőknek komoly türelemre volt szükségük: a korábbi időpontokat az időjárási viszonyok miatt halasztani kellett.

Ezúttal azonban – harmadik nekifutásra – minden adott lehet egy biztonságos és sikeres átúszáshoz. A résztvevőknek érdemes figyelemmel követniük a HungaroMet frissítéseit, és kellő felkészüléssel nekivágni a tó meghódításának.

Liner/MTI