Jelentős egészségügyi fejlesztési program elindításáról döntött a kormány: több mint 3,6 milliárd forintos forrásból korszerűsítik és javítják a magyarországi kórházak hűtési rendszereit.
A kabinet döntését Köböl Anita kormányszóvivő ismertette csütörtökön, a kormány előző napi ülésén meghozott határozatokról tartott tájékoztatón. A kormányszóvivő hangsúlyozta, a program célja az egészségügyi intézmények elavult hűtési infrastruktúrájának fokozatos és teljes körű megújítása. Mint fogalmazott, a kabinet „a megváltozott időjárási körülményekhez való alkalmazkodás és a betegbiztonság javítása érdekében” tűzte ki célul a kórházi rendszerek korszerűsítését.
Konkrét beruházások kezdődnek
A bejelentés szerint több nagy egészségügyi intézményben is konkrét beruházások kezdődnek. A tervek alapján megjavítják a Szent László Kórház hibás folyadékhűtő berendezését, új hőcserélőket telepítenek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, emellett helyreállítják a Bajcsy-Zsilinszky Kórház hőszivattyúit, valamint korszerűsítik a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház hűtési és épületfelügyeleti rendszereit.
A fejlesztések azonban nem csupán a fővárost érintik. A program részeként a miskolci központi kórház elavult folyadékhűtőit is korszerűsítik, továbbá modern épületautomatika-rendszert alakítanak ki. A beruházások Győrben és Kaposváron is folytatódnak, de fejlesztések várhatók az Országos Onkológiai Intézetben, a Honvéd Kórházban és a Heim Pál Gyermekkórházban is.
3,6 milliárd forint
A kormány által elfogadott program összértéke meghaladja a 3,6 milliárd forintot, és az ország számos egészségügyi intézményében eredményez majd műszaki korszerűsítéseket.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Köböl Anita arra is kitért, hogy a fejlesztések során országszerte olyan modern technológiai megoldásokat alkalmaznak majd, amelyek kiemelten fontos kórházi egységek működését támogatják. Hozzátette: „országszerte olyan korszerű technológiákat vetnek be, amelyek a műtők, az intenzív osztályok, a szülészetek és az onkológiai részlegek biztonságos működését szolgálják”.
A most bejelentett program célja, hogy a nyári hőhullámokkal és a szélsőséges időjárási helyzetekkel szemben ellenállóbbá váljanak az egészségügyi intézmények, miközben a betegek ellátásának biztonsága és az egészségügyi dolgozók munkakörülményei is javulhatnak az érintett kórházakban.
Forrás: MTI.



