Tagadja tettét a férfi, aki féltékenységből rágyújtotta a házat párjára és gyermekeire
A férfi féltékeny volt élettársa férjére, emiatt többször vitáztak, továbbá megfenyegette az asszonyt, hogy felgyújtja a lakóházukat. Tette elkövetése után elmenekült a helyszínről, de később feladta magát.
Néhány napja számoltunk be róla, miszerint a rendőrség nagy erőkkel keres egy férfit, aki múlt szerdán hajnalban egy veszekedést követően benzint locsolt élettársára és lakásuk több pontjára. A ház ablakát meggyújtotta, majd egy kannával a kezében elhagyta a helyszínt. Az ingatlanban tartózkodók időben észrevették a tüzet, így épségben kijutottak onnan.
A tűz azonban további három házra terjedt át, mindegyik lakhatatlanná vált, személyi sérülés nem történt. Majd később arról érkezett hír, hogy feladta magát a rendőrségen a 32 éves B. Richárd, aki kihallgatásán nem tett érdemi vallomást. A rendőrök őrizetbe vették, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt folytatnak ellene eljárást.
A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása alapján a gyanúsított féltékeny volt élettársa férjére, emiatt többször vitáztak, továbbá a gyanúsított telefonon keresztül azzal fenyegette az asszonyt, hogy felgyújtja a lakóházukat. Aznap 3 óra 30 perc körül ért haza a férfi, ekkor a házban lévők már aludtak, köztük az élettársa is. Utóbbit felébresztette, és féltékenységből veszekedni kezdett vele.
A férfi ekkor benzint locsolt az ágyban fekvő nő arcára és testére, majd kiment a házból. Ezt követően az udvarról benzint locsolt a nő szobájának az ablakára, majd azt meggyújtotta, amitől a szoba ablaka lángra kapott, valamint a tűz a szobában is terjedni kezdett. Az asszony felébresztette az alvó családtagjait, és mindannyian épségben kimenekültek az égő házból.
A tűz átterjedt még három szomszédos ingatlanra is. A gyanúsított közben elmenekült a helyszínről, de pár órával később a rendőrségen feladta magát. A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését a gyanúsítotti kihallgatása során, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását. A gyanúsított és a védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.