Felhévizy Félix szerint Majka dala felébresztette az alvó partizánt
A hírlapíró szerint sokan a saját szájuk íze szerint értelmezték a Csurran, cseppen című dalt, olyannyira, hogy egyesek Majkát már Magyar mellett vizionálták egy Tisza-rendezvény színpadán.
Felhévizy Félixnek határozott véleménye van Majkáról: tehetséges embernek tartja, ugyanakkor azon celebek közé sorolja, akik szereptévesztésben vannak. Szerinte a népszerűségük elhiteti velük, hogy mindenhez is értenek, holott ez nagyon nincs így. Emiatt pedig „mindig arccal a kassza felé vannak”, ami a hírlapíró szerint nem is lenne gond, hiszen mindenki pénzből él, azonban úgy gondolja, hogy ez a felfogás nem egyeztethető össze például Majkánál, a nép sorsáért aggódó, jóemberkedő, „én vagyok a szimpatikus srác Ózdról, aki a semmiből lett valaki, ezért becsüljetek” attitűddel.
Felhévizy szerint egész egyszerűen ez nem megy együtt, ezen érdemes lenne elgondolkodni a rappernek. „Valamit meg is érzett ebből, hiszen igyekezett csillapítani a politikai vihart, amit egyébként nem közvetlenül a száma okozott, hanem az, hogy a baloldali internetezők, élükön a legnagyobb nethuszárral, Magyar Péterrel, elkezdték kisajátítani, a saját szájuk íze szerint értelmezni a dalt” – vélekedett a hírlapíró. Szerinte ez már odáig fajult, hogy több kommentelő a Tisza Párt kampánydalaként aposztrofálta, sőt Majkát már Magyar mellett vizionálták egy Tisza-rendezvény színpadán.
A rapper azonban korábban leszögezte, hogy ahogy eddig, ezután sem kíván politikai oldalakhoz sorolni, s komoly kritikával kezeli a teljes politikai elitet. Mindezt a Facebookon emelte ki, Majka bejegyzése alatt kommentben pedig Bródy János megosztotta az egyik saját számának a linkjét. Felhévizy a Magyar Nemzet oldalán megjelent cikkében megjegyzi: a zenész nem először tesz ilyet, mivel „forradalmi lázban ég”. „Belerúgott a Fidesz szavazóiba és belehabarodott Magyar Péterbe. Korábban úgy fogalmazott, hogy nem disszidálna, ha Magyar Péter lenne a következő miniszterelnök” – teszi hozzá.
Mindemellett arról is beszámoltunk, hogy jogi vita bontakozott ki a hódmezővásárhelyi Sarokház cukrászda egyik népszerű süteménye körül, miután az üzlet Majka legújabb dalából merített ihletet a termék névválasztásához és dizájnjához. A helyzet végül békés módon oldódott meg, a cukrászda ugyanis eltávolította az előadó arcképét a süteményről, és módosította annak elnevezését is. A fejleményekről a cukrászdába ellátogató Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere számolt be, erről itt írtunk bővebben.