Wu Qi, a „kínai terápiás kutyák atyja” nemcsak egy jól fizető informatikai állást hagyott ott, hanem egy teljesen új, tudományosan megalapozott állatasszisztált segítő programot épített fel – szembemenve a társadalmi előítéletekkel és saját családja ellenállásával is.

A South China Morning Post cikke szerint Wu Qi a rangos Nanjing Egyetemen végzett számítástechnika szakon, majd egy játékipari cégnél dolgozott, ahol „széles körben elismert, jól fizető állása” volt. 2006-ban azonban úgy döntött, kilép, és belép a kisállatiparba: először egy kisállatparkot nyitott, majd egy lakónegyedben kisállatboltot üzemeltetett. Apja hevesen ellenezte a döntést, és – Wu elmondása szerint – „felhívta a barátaimat és rokonaimat, hogy ne adjanak kölcsön, és próbálta bezáratni az üzletet”.

Wu azonban nem adta fel. Gyermekként enyhe autizmussal élt, és első kutyáját – egy elhagyott ebet – kilencévesen egy szemetesből mentette ki. Ez az állat tanította meg őt kommunikálni a világgal. Felnőttként egy huskyt tartott, akit egy kanapé széttépése után kutyakiképző központba küldött, ám a visszatérő állat „félénk és érzékeny lett”, ami Wu-t arra ösztönözte, hogy önállóan kezdje el tanulmányozni a tudományos állatkiképzési módszereket.

Az inspiráció ereje

2012-ben egy televíziós műsorban szerepelt a huskyval, ahol egy autista gyermek édesanyja kereste meg: a gyermek nem volt hajlandó beszélni Wu-val, de „tudatosan utánozta, ahogy Wu a kutyával kommunikált”. Az anya szerint „ez volt az első alkalom, hogy a gyermeke idegent utánozott”. Ez az élmény inspirálta Wu-t arra, hogy elindítsa Kínában a tudományos terápiás kutyaképzési programot.

A shanghai székhelyű Paw for Heal szervezet azóta több mint 5000 kisállatot képzett ki, ebből 400 kutya sikeresen teljesítette a professzionális terápiás vizsgát, amely viselkedési és szociális szempontokat is ellenőriz. Wu a gazdákat is bevonta a szolgálatba, így a kutyák mellett az emberek is aktív segítőként vesznek részt a programban.

A szervezet eddig több mint 150 000 embert ért el: autista és depressziós gyermekeket, fiatalkorú elkövetőket, demenciával élő időseket, hospice-ellátásban részesülő betegeket, valamint olyanokat is, akik „csak egyszerűen túl nagy munkanyomás alatt állnak”. Wu megdöbbenve mesélte, hogy „egy Alzheimer-kóros idős ember emlékezett minden kutya nevére, akivel korábban találkozott – miközben már a saját gyermeke nevét sem tudta felidézni”.

Wu szerint a terápiás kutyák fogalma kezdetben ismeretlen volt Kínában, és „még a munkatársak közül is volt, aki félt az állatoktól”. Ma már a koncepció elfogadottabb, de új kihívásokkal kell szembenézni: míg az Egyesült Államokban 300 000 terápiás kutya működik, Kínában „csak néhány száz” van. Wu hozzátette„a jelenleg szolgálatban lévő terápiás állatok kétharmada korábban kóbor volt”.

A szakember hangsúlyozta, minden kutya „naponta legfeljebb négy órát dolgozik”, és játékra, masszázsra is jut idő. Apja is elfogadta fia küldetését, miután Wu hazavitte a terápiás kutyákat, hogy felvidítsa az idős férfit. A szervezet fizetős képzéseket is kínál, de Wu célja az, hogy „a fizetős szolgáltatásokból fenntarthatóvá váljon az ingyenes segítő program”.