Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,792 $

Fásy Zsüliett mindent megtesz, hogy jól teljesítsen: el tudok keseredni egy négyestől is

Számára nagyon fontos az, hogy ha már tanul, akkor a maximumot hozza ki magából.

Fotó: TV2
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

Fásy Zsüliett csütörtök reggel a Mokka vendégeként többek között a legutóbbi tanulmányairól is szót ejtett. A műsorba a nemrégiben átvett harmadik diplomáját is magával vitte, amit ezúttal andragógia szakon szerzett. Mint kiderült, jelesre vizsgázott, a műsort vezető Istenes László érdeklődésére pedig több dolgot is elárult.

Elmondása szerint számára fontos, hogy ha már tanul, akkor a maximumot hozza ki magából. „El tudok keseredni egy négyestől is. Nekem fontos az, hogy megfeleljek, teljesítsek. Ez bennem van, ezt kitűztem, hogy én ezt jól szeretném csinálni” – fogalmazott Fásy Ádám lánya a műsorban, amelyből a 24.hu szemlézett. Soron kívül Az esztergomi piacon vásárolt Orbán Viktor (videó)

Legutóbb a Szerencsekerék egyik játékosaként is láthatták a nézők, s a stúdióban egyebek mellett azt is elmesélte, hogy tízéves korában szembe kellett néznie egy betörővel, aki Pünkösd hajnalban jutott be az otthonukba. Édesanyja ekkor a kertben dolgozott, édesapja pedig az emeleten pihent még. „Szegény földriadt, futott le. Ment ki az udvarra, hogy megnézze, mi a helyzet” – emlékezett vissza.

„Én pedig mentem be a konyhába. Már akkor bent volt a besurranótolvaj. (…) Nem tudtam, hogy mit csináljak. Csak álltam és néztem, valószínűleg ő megérezte, mert felnézett, bele a szemembe. Akkor nagyon megijedtem, és elkezdett felém jönni nagy léptekkel” – mondta az énekesnő, akit a betörő próbált csitítgatni.

Vélhetően abban bízott, hogy így nem hív majd segítséget, könnyen meg tud lógni. Ekkor azonban Zsüliett kirohant az udvarra az édesapjához, nyomában a tolvajjal. Utóbbi rádöbbent, hogy többen is otthon vannak, így a kerítés felé vette az irányt, átugrotta, s megszökött. „Elvitte a cuccokat, de legalább nekem nem lett bajom” – tette hozzá.