Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Farm VIP 3: Smaltig Dalma egyedül maradt a magánéletében

Farm VIP 3: Smaltig Dalma egyedül maradt a magánéletében

Farm VIP 3: Smaltig Dalma egyedül maradt a magánéletében
Fotó: TV2

Mély és nehéz szavakat fogalmazott meg Smaltig Dalma a Farm VIP 3 döntője előtt, ahol Schobert Norbival csaphat össze a 11 millió forintos fődíjért.

Igen érdekesen alakult a Farm VIP 3 elődöntője, aminek az ideje alatt a három versenyző közül valakinek távoznia kellett. Dudás Miknek ezúttal nem jött jól a magassága, a nagy testalkata, és végül feladta a játékot.

A cikk a videó után folytatódik

Ennek ellenére sem volt túl csalódott, mert elérte, amit szeretett volna, bejutott a legjobb négybe, és röviddel a döntő előtt távozott. Demcsák Zsuzsa a finálé napján beszélgetett még egy kicsit a finalistákkal, akik megnyíltak, elmesélték, hogy milyen érzések kavarognak bennük.

Dalma két nehéz éven van túl, ahogyan ő fogalmazott, egy nagyon rossz két esztendő van mögötte, és nemcsak a gyerekeinek, hanem saját magának is bizonyítani szeretne. „Hogy képes vagyok talpra állni, egyedül megteremteni sok mindent nekik.”

Elárulta, egyedül maradt a magánéletében, ugyanakkor ez csak még erősebbé tette, többek között ez is kellett ahhoz, hogy ilyen messzire jusson a versenyben. Gyakorlatilag a romjaiból és a hamvaiból építette újjá magát, de most már sokkal előrébb tart.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

A farmos hetek alatt magabiztosabbá vált, ám még mindig a gyerekek vannak nála a lista élén, ők azok, akikért küzd az életben. Dalma úgy érzi, van benne tartalék a döntőre, amit most ki akar adni magából, és szerinte képes megnyerni a finálét.

Még töb bulvár: Farm VIP 3: Schobert Norbinak valójában egyetlen félelme volt