Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Farm VIP 3: Schobert Norbi hatalmasat csalódott az egyik sztárban

Farm VIP 3: Schobert Norbi hatalmasat csalódott az egyik sztárban

Farm VIP 3: Schobert Norbi hatalmasat csalódott az egyik sztárban
Fotó: TV2

Schobert Norbi korábban kiállt a híresség mellett, majd azzal kellett szembesülnie, hogy tévedett, míg Smaltig Dalma átlátott a szitán.

Eddig sem unatkozhattunk a Farm VIP 3 alatt, rendkívül intenzív a verseny, és mindkét csapatnál vannak súlyos problémák. Eleinte a pirosak végig csak veszekedtek, de közben hozták is az eredményeket.

A cikk a videó után folytatódik

Míg a harmónia szigetének nevezték a sárga csapatot, szép lassan kiderült, hogy ebből már semmi nem igaz. Visváder Tamás csalódott a csapatában, mely nem állt ki mellette, és szerinte nem mindenki mutatja az igazi arcát.

Számára eljött az a pont, hogy ebből az egészből elég, ugyanakkor nem adja fel, de elismerte, hogy egyre inkább húz a szíve a piros csapathoz. A másik oldalon pedig Szorcsik Viki lenne az, aki költözne, így akár helyet is cserélhetnének.

A pirosak a termelési feladat értékelése alatt többször is ledöbbentek, és nemcsak a sima vereség miatt. Fruzsina ugyanis elárulta, hogy megjátszotta a sírást, amikor náluk volt kémkedni, és ez többeknek rosszul esett.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Schobert Norbi fiának is sok volt, és azt mondta, hatalmasat csalódott Fruzsiban. A színésznő pedig azzal védekezett, hogy ezzel próbálta gyengíteni az ellenfelet, mert mindenki azt veti be, amiben a legjobb.

Még több bulvár: Hal a tortán: Gáspár Evelin házában még egy zenekar is fellépett (videó)