Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Farm VIP 3: Budavári Fülöp elmondta, szerinte kik lehetnek a végső győztesek

Farm VIP 3: Budavári Fülöp elmondta, szerinte kik lehetnek a végső győztesek

Farm VIP 3: Budavári Fülöp elmondta, szerinte kik lehetnek a végső győztesek
Fotó: TV2

Budavári Fülöp jól fogadta a furcsa kiesését, noha abszolúte megvolt az esélye arra, hogy övé legyen a végső győzelem.

Soha nem volt még ilyen hosszú egy párbaj a Farm VIP-ban, mint legutóbb. Völgyi Zsuzsi váratlanul Budavári Fülöpöt hívta ki azzal a céllal, hogy kiessen ellene, ám ez az egész drámain balul sült el, és a nagy esélyesnek távoznia kellett.

A cikk a videó után folytatódik

Fülöp a kiesését követően azt mondta, gyakorlatilag magának főzte ezt a levest a párbajjal kapcsolatban, mert ő választotta a logikai párbajnemet. Azt üzente a lányoknak, hogy legyenek okosak, és ne egymás ellen szavazzanak.

Szerinte kezdeniük kell valamit közösen, hogy ne ácsorogjanak a végén, miközben a fiúk bejutnak a döntőbe. Fülöp nagyon szeretne egy vegyes négyest látni a végén, amiben legalább két lány van, és erre jelenleg adott az esély.

„Remélem, lesznek olyan okosak, hogy ezt valahogy összehozzák.” Schobert Norbira vagy Csutira tippelne végső győztesként, mert úgy érzi, hogy jelenleg leginkább ők szeretnék ezt a győzelmet a farmon.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Emellett az ő felépítésüket tartja a legjobbnak a győzelemhez, bár azt hozzátette, ő sem ismeri az utolsó pályát. Amit még biztosan tenni fog a kiesése napján, az az, hogy rendel valamilyen finom ételt, vesz egy meleg vizes fürdőt, majd lefekszik aludni a saját ágyába.