Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Exatlon All Star: interjú Busa Gabival az elvesztett döntő után

Exatlon All Star: interjú Busa Gabival az elvesztett döntő után

Exatlon All Star: interjú Busa Gabival az elvesztett döntő után
Fotó: Instagram/Exatlon Hungary

A négy döntős közül Szente Gréti volt az egyetlen, akinek sikerült dupláznia, ami azt jelenti, hogy 1 éven belül 30 millió forintot keresett Dominikán a versenyeivel.

Danny, a fiúk győztese volt az egyetlen, aki korábban nem nyert Exatlont, de már ő is elmondhatja ezt magáról. Voltak páran előtte a sorban, akik esélyesebbek voltak, ám ő bizonyította, hogy nem létezik lehetetlen.

A cikk a videó után folytatódik

Gabi is erre készült, de valahogy ebben az évadban nem volt olyan erős és koncentrált. Ez a döntőben még inkább látszott, Gréti pedig kegyetlenül kihasználta ezt a lehetőséget, nem akarta harmadik szettre vinni a dolgot.

A bajnoklány Nagy Rékának adott interjút a finálét követően, és sokkal boldogabbnak is tűnt, mint Bálint. Nagyon felszabadultnak érezte magát, mert elmondása szerint ebben a három hónapban sokat küzdött magával.

Tóth Andi pikánsan szexi fotója felvet egy kérdést, egyeseknek ez már sok

Elismerte, az első szettet ő rontotta el, nem hitt igazán magában, majd a másodikba már más teljesítményt nyújtott. Ezzel együtt hangsúlyozta, Gréti jobb volt, és ezzel nemigazán tudott mit kezdeni.

Az első két futamát sajnálta a második szettben, mert ahogyan ő fogalmazott, a pálya azon pontján soha nem hibázott, és nem tudja, mi történt. Nem mondja, hogy ezen ment el a döntője, ugyanakkor szerinte azon múlhatott az első két futam.

Gabi hisz abban, hogy minden okkal történik, de jelenleg nem tudja, miért kellett így alakulnia számára a verseny. A legtöbb, amit adott neki a verseny, azok a barátok, és amikor erről beszélt, el is sírta magát. Őszinte barátságokról tett említést, és szerinte ezek valós barátságok, amik odakint is folytatódni fognak.