A németek sem túl pozitívak, egy felmérés szerint többségük arra számít, hogy tovább fog növekedni a különbség a gazdagok és a szegények között.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke háláját fejezte az Európai Unió felé, hogy ideiglenesen eltávolítják a vámakadályokat az ukrán termékek elől.
Éles kritikákat fogalmazott meg a Fehér Ház Oroszországgal szemben, ami összhangban van azzal, melyet az Ukrán elnök mondott.
A német Spiegel értesülései szerint az orosz Gazprombank több utalást sem fogadott el, ami egyre csak mélyíti a fennálló feszültséget a rubelben történő fizetés kapcsán.
Irina Venediktova ukrán főügyész bejelentette, már 10 orosz katonát azonosítottak, akik civileket gyilkoltak Bucsában.
Ukrajna deklarált célja, hogy az európai család része legyen, az Európai Bizottság részéről pedig látható is nyitottság ebben az irányban.
A volt orosz külügyminiszter meglepő módon a Nyugattal szimpatizáló kijelentést tett, felszólítva Európát, hogy ne boruljon ki a Kreml fenyegetései miatt.
Elviselhetetlen körülmények uralkodnak a hetekig ostromlott városban, a hőmérséklet emelkedésével pedig újabb kihívással kell szembenéznie a csapdába esett lakosoknak.
A „derusszifikációs” folyamat keretében 467 helyszínt akarnak átnevezni, amelyek valamilyen formában Oroszországhoz köthetőek.
Egy ukrán tisztviselő osztotta meg, hogy az eddigi legsúlyosabb csapást mérték az oroszok a mariupoli acélműre, s azt gyanítja, a nyilvánosságra hozott fotók alapján azonosíthatták az oroszok azt a területet, ahol a sérültek tartózkodnak.
Marija Zakharova szerint Moszkva továbbra sem kapott választ.