A létesítmény új vezetője azt állítja, hogy az erőmű korábbi alkalmazottjait átveszik, a sérült infrastruktúrát pedig helyreállítják.
A pápa szerint ez megmagyarázná az „eszkaláció sebességét” is, így már nemcsak a Donbászról, hanem a Krímről, Odesszáról, a fekete-tengeri kikötő elvételéről, vagyis „mindenről szó van”.
Újabb történet látott napvilágot, amelyben indokolják, hogy Magyarország miért nem áll ki teljes mellszélességgel Ukrajna mellett, Menczer Tamás külügyi államtitkár azonban élesen reagált.
Az újabb veszteség arra utal, hogy az orosz Ka-52-es állomány legalább 10 százaléka semmisült meg az orosz-ukrán háború kirobbanása óta.
Az ukrán katonák és civilek mindent megtesznek, hogy kitartsanak, ám az ezred parancsnokhelyettese szerint egyre nehezebb a helyzet, nem tudja mikor fogynak ki a készleteik.
Mintegy 100 civilt evakuáltak vasárnap a mariupoli Azovsztal acélműből, az ukrán erők utolsó támaszpontjáról a városban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet tartott éjszaka, amelyben személyesen reagált Szergej Lavrov kijelentéseire.
Az USA szerint Oroszország minimális előrelépést ért el Donbaszban, továbbra sem tudnak gyors ütemben haladni.
Egy luhanszki tisztviselő úgy fogalmazott, az oroszok jelenleg csak azon területeken nyomulnak előre, melyeket már elpusztítottak.
Az Associated Press újságírója Ukrajnában járt, majd beszámolt arról, hogy mit látott.
Azzal, hogy az USA temérdek fegyverrel, lőszerrel, harci eszközökkel és egyéb más technológiával támogatja Ukrajnát, a saját fegyverkészleteit terheli.